Geológusként Izlandon: 4 nap a fagyos vulkánok földjén

Félúton Európa és Grönland között, magasan az Észak-Atlanti-térségben található Izland szigete, ami egyszerre ad otthont Európa legnagyobb gleccserének és az egyik legaktívabb vulkánjainak, valamint kontinensünk talán leglátványosabb vízesései is itt találhatók. De vajon mitől olyan látványosak az itteni vízesések? Van-e közük a hatalmas gleccserekhez és aktív vulkánokhoz? És egyáltalán hogyan, miért és mikor lett Izland egyszerre a tűz és jég birodalma? 2024 novemberében ezekre a kérdésekre kerestük a választ, miközben körbejártuk Izland déli és nyugati felének leghíresebb látnivalóit.

____________________ . ____________________  

Izlandi körutazás novemberben:

Tavaly elhatároztuk, hogy végre ellátogatunk Izlandra, remélve, hogy életünkben először láthatjuk majd a sarki fényt. Erre a 2024/25-ös téli szezon kiemelkedően jó esélyekkel ecsegtetett, ugyanis idénre esik a 11 éves ciklusú napaktivitás maximuma, ami a szokásosnál intenzívebb és színesebb sarki fényt eredményez. Az utazásunkat novemberre időzítettük, amikor már kellően hosszúak az éjszakák a sarki fény észlelésére, de közben a nappalok is elég hosszúak még ahhoz, hogy érdemben nézelődhessen az ember.

 

Utólag kiderült, hogy iszonyatos szerencsénk volt az időjárással, mert az egy hetes ott tartózkodásunk alatt végig napsütötte (ámbár rettentően hideg) időt fogtunk ki, ami egyébként is ritkaság számba megy Izlandon, nemhogy novemberben. És bár a jó időnek hála a tiszta és csillagos égbolt a hét minden napján adott volt a sarki fény észleléséhez, egy dolog mégis hiányzott: a napaktivitás olyan minimumon volt azon a héten, hogy teljesen fekete volt az egész égbolt. De hát sajnos ez ilyen. Így tehát sarki fényt nem láttunk, azonban annál több természeti látnivalót sikerült meglátogatnunk, sőt életünkben először aktív vulkánkitörés tanújai is lehettünk.

▲ A 2024 novemberi lávaszökőkútas kitörés a Reykjanes-félszigeten.

Izland főként déli, kisebb részt nyugati részét egy 4 napos szervezett túra keretén belül látogattuk meg. Általában utáljuk az ilyen szervezett csoportos programokat, de ezúttal ez tűnt a legjobb megoldásnak, mert árban se volt rossz az egyéni szervezéshez képest, és mert nem akartam bevállalni a vezetést a téli Izlandon. Ha valaki hasonlóban gondolkozik, alapvetően jó tapasztalataink voltak a Tröll Expeditions céggel. 

____________________ . ____________________  

Izland, ahol tengerszint felett képződik az óceáni aljzat:

Izland egyik fő különlegessége, hogy a saját szemünkkel láthatjuk itt, ahogy a mai napig aktívan épül és formálódik a sziget. Geológiai szempontból Izland egy nagyon fiatal sziget, a legidősebb kőzetei is csak pár millió évesek, de a legfiatalabb kőzetei még ki sem hűltek és kőzetté se szilárdultak, hiszen napjainkban is aktív a Reykjanes-félszigeten zajló lávafolyásos és lávaszökőkutas kitörés. Amerre csak jártunk, vulkáni kúpokat és egymásra rétegzett lávafolyásokat láttunk, mutatva, hogy itt a vulkanizmus a fő felszínt alakító folyamat. Na, meg persze a hideg égövi klíma.

 

Hogy megértsük, miért olyan érdekes Izland vulkanizmusa, és egyáltalán a sziget létezése, vessünk egy pillantást a földrajzi helyzetére. Izland Európa és Grönland között található félúton, magasan az Észak-Atlanti-óceán közepén, és mindkét irányból több ezer méter mélységű óceán választja el a kontinentális területektől. Az, hogy Izland mégis szigetként emelkedik az óceán szintje felé, több különleges geológiai folyamat egymásra bélyegződésének köszönhető. Ezek egyike, hogy Izland alatt fut végig az a több ezer km hosszú víz alatti hegyvonulat, az úgynevezett óceánközépi hátság, ami az egész Atlanti-óceánt félbevágja hosszában, az Antarktisztól egészen az Északi-sarkig. Ementén a hátság mentén évente néhány cm-rel távolodnak egymástól az Észak-Amerikai- és Európai-kőzetlemezek, amivel egyidejűleg a Föld mélyéről forró kőzetolvadék áramlik fel, és hozzátapad az óceáni aljazlemezhez, vagy éppen kifolyik annak felszínére, víz alatti lávafolyásokat és vulkáni vonulatokat alkotva.

 

 

Normál esetben a tengeralatti óceánközépi hátságok épülése az óceánok mélyén zajlik, tehát rejtve marad az emberi szem elől. Izland alatt azonban a szokásosnál is jóval erősebb a kőzetolvadékok feláramlása, ami így felboltozza maga felett az óceáni aljzatoz, mígnem az Észak-Atlanti-hátság egy része szigetként magasodik a tengerszint felé. Izland igazi különlegességét tehát az adja, hogy olyan geológiai jelenségeket észlelhetünk itt, amik az óceánok képződéséhez kapcsolódó mélybeli folyamatokat tükrözik. 

Mini Izland, avagy a Snaefellsnesi-félsziget látnivalói:

Az izlandi szigettúránk első két napjának célkeresztjében ezek a vulkáni képződmények álltak. Rejkjavíkból, Izland fővárosából indulva először északnyugatra tartottunk,  Snaefellsnesi-félsziget irányába. Ez sokszínűségének köszönhetően Izland egyik leglátogatottabb része, itt ugyanis aránylag kicsi területen belül szinte minden olyanra talál példát az ember, amit egy átlag turista Izlandhoz asszociál, legyen szó akár gleccserekről, tipikus vulkáni tájakról, hullámverte bazaltsziklákról, fekete homokos tengerpartokról, és persze kicsi viking településekről. Ebből ered a félsziget utóbbi évtizedben elterjedt beceneve, a Mini-Izland kifejezés is.

 

Az idefelé vezető autóút végig egy kopár vulkáni vonulat tövében halad, melynek végében található a névadó Snaefellsnesjökull vulkán is. Ez a jökull szó izlandi nyelven gleccsert jelent, és vulkánok esetében arra utal, hogy a hegy tetejét állandó jégtakaró fedi. Eredetileg azt hittem, hogy novemberben már biztosan mindenhol nagy hó lesz és majd semmit sem láthatunk a kőzetekből, de tévedtem. A Snaefellsnesi-félszigeten találkoztunk a legtöbb hóval, de még itt is csak egy vékony hólepel fedte a hegyoldalakat, ami igazából még jobban ki is emelte a különböző vulkáni kőzetrétegeket és lávafolyásokat. A végeredmény egy egészen holdbéli táj, ahol alig van bármi növényzet, településeket is csak több 10 km távolság után keresztez az ember, de akkor is csak néhány ház vagy egy-egy farm épült egymás mellé.

 

▲ Holdbéli táj a Snaefellsnesi-félszigeten

Ezt a holdbéli hangulatot szerencsére oldja kicsit, ha éppen nem felhős az ég, mert ilyenkor a napsütés elképesztő meleg színeket visz be a tájba. Novemberben ugyan minden nap felkel a nap, de mivel Izland eléggé északon van, a sarkkörhöz közel, egész nap alacsonyan marad a horizont felett a Nap, a fényviszonyokat tekintve pedig jóformán összefolyik a napkelte a napnyugtával. Így aztán, a fotósok nagy örömére, Izlandon szinte egész napos golden hour-ra lehet számítani novemberben (jó idő esetén persze).

 

Így történhetett meg, hogy gyönyörű lilás égbolt alatt tudtuk meglátogatni délben a Ytri-Tunga partszakaszát, ahol egy kényelmes kis turistaösvényen lehet bejárni a fekete lávakőzetes és érdekes módon arany homokos tengerpartot. Innen egyrészt remek kilátás nyílik a vulkáni vonulatokra és a távolban magasló Snaefellsnesjökullra; másrészt, ha szerencséje van az embernek, még fókákkal is találkozhat itt. Mi csak a vízben úszkálva láttuk őket, de jobb időben a partra is ki szoktak feküdni napozni.

 

A másik kedvenc megállónk a lemenő nap fényében úszó Arnarstapi halászfalucskája volt. Itt olyan rettentően hideg szél fújt az óceán felől, hogy több réteg aláöltözetben és pehelykabátban is minden porcikánk remegett. De nem csak a szél, hanem az óceán maga is elképesztő erővel bír itt. Nem is csoda, hogy a falu határában feltáruló bazaltorgonás tengerpart elképesztő ütemben hátrál az óceán javára, miközben a több ezer éve tartó hullámveréses erózió érdekes kőkapukat és sziklatornyokat alakított ki. Magul a bazaltorgonák egyébként a láva lassú kihűlésével keletkeznek, aminek során a kőzetté szilárdulás térfogatcsökkenéssel és szabályszerű elválási felületek kialakulásával jár együtt.

▲ A távoli Arnarstapi falvacska a délután 15:30-as naplementében, és a falu határában található hullámverte bazaltsziklás tengerpart.

Arnarstapi után még autóztunk tovább a félszigeten, de kezdett ránk sötétedni. Novemberben amúgy is elég rövid a nappali órák száma, de ezen felül sajnos sikerült dupla defektet kapnunk reggel, még az első megállónk előtt, aminek orvoslása két órát elvitt a napunkból. A túravezetőnk ennek ellenére minden tervezett látnivalóhoz elvitt minket, igaz az utolsó megállóhoz, a Kirkjufell hegyhez már csak úgy értünk oda, hogy éppen elcsípjük az utolsó szürkületi perceket, mielőtt vaksötétté vált volna az égbolt. Hosszú záridővel azért így is sikerült fotózni: 

▲ A Snaefellsnes-félsziget ikonikus hegye, a Kirkjufell.

Golden Circle, avagy irány Európa és Észak-Amerika határa:

Másnap még napkelte előtt kocsiba ültünk, és a fővárostól keletre és délkeletre eső aktív vulkáni területek felé vettük az irányt. Először az úgynevezett Golden Circle útvonalát követtük. Még napkelte előtt elértük a Thingvelling Nemzeti Parkot, ami úgy szerepel a köztudatban, mint az Európai- és Észak-Amerikai-lemezek közötti lemezhatárt bemutató park - ez azonban nem teljesen pontos. Izlandnál pont kettéágazik az óceánközépi hátság, a két szegmens pedig egyértelműen lehatárol egy kis lemezdarabot, egy úgynevezett mikrokontinenst. Thingvelling ezek közül a nyugati szegmens mentén található, vagyis igazából az Észak-Amerikai-lemez és egy kis mikrolemez határát látjuk itt.

▲ A vízzel borított lemezhatár látképe napkeltekor a Thingvelling Nemzeti Park bejáratától.

De ez Thingvelling lényegén és jelentőségén nem változtat. Maga a lemezhatár ugyan víz alatt van, de az ide látogatók így is saját szemünkkel láthatják, hogy néz ki és milyen formakincs társul Földünk egyik legfontosabb lemezhatárához, oda tudnak sétálni és meg is tudják tapogatni azokat a bazaltos összetételű kőzeteket, melyek az óceáni aljzatot is alkotják, és besétálhatnak azokba a függőleges falu tektonikus hasadékokba, amelyek sokszor utat nyitnak a mélyből feltörő és a felszín felé igyekvő magmának. Persze mindezt jobb lett volna világosban látni, de novemberben a rövid nappal minden percét ki kell használni, ha szigettúrára indul az ember.

▲ Tingvelling Nemzeti Park

A Tingvelling Nemzeti Park után keresztülautóztunk a lemezhatáron, és egy tipikus vulkáni tájon folytattuk az utunkat. A lemezhatár közelsége miatt a kőzetek errefelé teli vannak különböző repedésekkel és hasadékokkal, melyek sokszor csatornaként vezetik meg a csapadékból és gleccserek olvadásából származó folyóvizeket, amik aztán idővel kanyonokká mélyítik őket. A Hvítá-folyó például, aminek bő vize Izalnd második legnagyobb gleccseréből, a Langjökull olvadékvizéből táplálkozik, a szuper látványos Gulfoss-vízeséssel lép be az egyik ilyen kanyonba. Bár Izlandnak ezen a részén még nem volt hó, a rettentő hidegben a vízesést kísérő pára és porlódó víz minden felületre kifagyott, fehérbe borítva így a vízesés környékét.

▲ A Gullfoss-vízesés novemberi látképe, amikor ugyan hó még nincsen, de a pára és porló víz kifagy a folyó völgyének oldalfalára, fehér jégbe borítva a vízesés környékét.

A vulkáni kőzetekben lévő repedésrendszer nemcsak a folyóvizeket, hanem a felszínalatti vizeket is befolyásolják. Sőt, a vulkáni aktivitásnak köszönhetően a meleg kőzetek akár forrásig is hevíthetik a repedésrendszerben jelen lévő vizet, ami végső soron gejzírkitörésekhez vezet. A gejzírek aránylag ritka képződmények a Földön, mert kialakulásukhoz több speciális feltétel együttes teljesülése szükséges, de Izlandon minden adott hozzá. A tavalyi dél-amerikai utunk során volt szerencsénk meglátogatni a Föld legmagasabban fekvő gejzírmezőjét, a mostani izlandi körutazáson viszont a Haukadalur-völgyben megnézhettük azt a gejzírmezőt is, ahonnan a világon először írták le a gejzíreket, és maga a gejzír elnevezés is származik. Most éppen a Strokkur gejzír vezeti az itteni legnagyobb gejzírek ranglistáját, ami néhány percenként tör ki kb. 30 m magasságig, de ezen kívül rengeteg kisebb gejzír és hévforrás található itt. 

 

▲ A gőzölgő Strokkur gejzír két kitörés között. 

Jégsapkás vulkánok Izland déli partvidékén:

A Golden Circle-t magunk mögött hagyva rákanyarodtunk a szigetet körülölelő Ring Road-ra (1-es főút), és megkezdtük a sziget déli partvidékének felfedezését. Az itteni látványvilágot részben a vulkánok, részben pedig a tenger alakította ki a mai formájára. Már messziről fejsejlenek a távolban a különböző fehér sapkás vulkáni kúpok, köztük a hírhedt Eyjafjallajökull és a szomszédos Katla. Ezek a vulkánok ma is aktívak, olyannyira, hogy az Eyjafjallakökull 2010-ben egy akkora kitörést produkált, hogy a légkörbe jutott por és hamu napokra megbénította a légiközlekedést Európában és Észak-Amerikában is, Izland déli partvidékét pedig teljes sötétségbe borította. Ma leginkább kisebb földrengések és a kőzetek hőmérsékletének növekedése utal a folyamatos vulkáni működésre, az utóbbi esetén pedig helyileg megolvadhat a vulkánokat fedő hó és jég, ami időszakosan még több vizet táplál a környező folyókba és vízesésekbe.

▲ Az jéggel fedett Eyjafjallajökull látképe a 2010-es kitörést bemutató múzeum parkolójából.

A Skógafoss például az Eyjafjallajökull és a Katla közötti nyereg alatt található vízesés, ami a két vulkán területéről vezeti le a csapadékot és olvadékvizeket a tenger felé. A novemberi látogatásunkkor még hó ugyan nem volt a déli partvidéken, a vízesés környékén a Gulfosshoz hasonlóan itt is kifagyott a pára és a porzó víz. A vízesés impozáns 60 méteres magasságból zúdul alá a szinte függőleges tereplépcső tetejéről, ami a vulkánok alakította hegyvidéket és a teljesen sík tengerpartot határolja. Ez a tereplépcső jelzi, hogy egykor jóval magasabban volt a tengerszint, egész pontosan a vulkánok déli oldalát verdesték régen a hullámok, a hegyekből leérkező folyók pedig vízesés nélkül közvetlenül a tengerbe torkollottak. Ma viszont több száz lépcső megmászása szükséges, ha az ember szeretne feljutni a vízesés tetejéhez, de jutalmul gyönyörű naplementében lehet innen része.

▲ A Skógafoss-vízesés és környezete naplementekor. A porlódó víz kifagyott a kőzetekre és növékenyre, fehérbe borítva így a vízesés környékét.

Gleccsertrekking a tűz és jég találkozásában:

A Katla déli oldalán van egy gleccsernyelv (Sólheimajökull), ami messzire előrenyúlik és majdhogynem a tenger szintjéig leereszkedik, így könnyen megközelíthető. A kirándulásunk harmadik napjának hajnalán hágóvassal ellátott bakancsot húztunk, és elindultunk életünk első gleccsertúrájára. A szervezett gleccsertrekking nem igényel semmilyen előzetes ismeretet, mászókészséget, vagy bármilyen jelentősebb fizikai erőnlétet a turisták részéről, így bárki kipróbálhatja, aki szívesen megnézné közelről is a gleccserek formakincsét, és kíváncsi, milyen a gleccserjégen sétálni.

▲ A Sólheimajökull. 

 

A többi Izlandi gleccserhez hasonlóan a Sólheimajökull is olvadófélben van. Pár évtizede még egészen a parkolóig leért a gleccser, ma viszont már több száz méterrel feljebb kell gyalogolni a völgyben, hogy elérjük a frontját. De így is hatalmasnak érződik a gleccser, amikor először pillantjuk meg egészében a parkoló feletti kilátópontról. 

 

A gleccsernyelvhez érve megkaptuk az utolsó eligazítást, felcsatoltuk a hágóvasat, és lassan rásétáltunk a gleccserjégre. Az első lépéseket fura volt megtenni, mert minden pillanatban azt várta az agyam, mikor fogok elcsúszni, de meglepően gyorsan hozzá lehetett szokni a jégen való sétáláshoz. 

 

Ilyen közelről már jól látszott, hogy a gleccserjég közel sem homogén, hanem van egy rétegessége, az egyes jégsávokat pedig vékony fekete csíkok választják el egymástól. Ezeknek a fekete csíkoknak mindegyike egy-egy vulkánkitörés emlékét őrzi, ugyanis a kitörések alkalmával a légkörbe került por és hamu lepelként fedi be a gleccserek felszínét, a következő jégréteg pedig befedi és konzerválja ezeket a lepelszerű rétegeket. Az így tartósított hamurétegekből mintázott ásványszemcsék alapján a geológusok meg tudják mondani a vulkáni hamu és a környező gleccserjég korát, illetve akár konkrét ismert vulkánkitörésekkel is össze tudják kötni az egyes hamurétegeket. Hasonló hamu és porrétegek a világ valamely gleccserében előfordulnak, de mivel Izlandon folyamatos a vulkáni aktivitás, kiemelten gyakori így a jég- és hamurétegek váltakozása is. Sőt, sok hamuréteg esetében nem is kell messzire se mennünk a forrásvulkán azonosításához, hiszen maga a Sólheimajökull is egy aktív vulkán, a Katla tetején ül.

 

A rétegessége mellett a gleccserjég teli van különböző repedésekkel és törésekkel is, amik a nyári időszakban gyakran az olvadékvizek elvezetésére is szolgálnak. A gleccsernyelven feljebb sétálva viszont látszólag masszívabbá válik a jég. Itt kisebb-nagyobb kanyargó medrek jelzik, hogy nyáron hol folyt le a víz a gleccserről, a téli időszakban viszont nincsen vízfolyás, így a túránk idején ki voltak száradva ezek a medrek, és a nagyobbakba mi magunk is belesétálhattunk. Időnként ezek a felszíni medrek a jégbe süllyedő, tölcsérszerű lyukakba (moulinokba) torkollanak, amik tulajdonképpen víznyelőként szolgálnak, vagyis a jég felszínéről gyakran egészen a gleccser aljáig levezetik a vizet, a gleccser alatt elfolyó víz pedig sokszor egész nagy barlangrendszert tud kimosni.

▲ Képek a Sólheimajökull tetején tett túránkról. Balra: Rétegzett gleccserjég, amiben a fekete sávok mindegyike egy-egy vulkánkitörés emlékét örzi. Jobbra: Egy több méter átmérőjű gleccser-víznyelő (moulin).

Fekete homokos tengerpartok és óriási lávamezők:

A Katlát elhagyva a következő megállónk a Vik városa mellett található Rynisfjara fekete homokos partszakasz volt. Izland ikonikus fekete homokos partjai, köztük a Rynisfjara is, a fekete színű bazaltos és andezites összetételű vulkáni kőzetek aprózódásával keletkeztek. A Rynisfjara különlegessége, hogy itt gyönyörű bazaltorgonás szirtek emelkednek a tengerpart felé, a háttérben pedig a hullámverés folyamatosan pusztuló bazalttornyokat alakított ki.

▲A Rynisfjara fekete homokos tengerpartja a part felé emelkedő bazaltorgonás szirttel és a tengerben álló bazalttornyokkal. 

Vik után egy óriási lávamezőn keresztül haladt tovább az utunk, amin órákba telt átkelnünk kocsival. Ez az úgynevezett Eldhraun-lávamező a maga 565 km2-es kiterjedésével a világ legnagyobb lávamezője, ami a közeli Laki vulkán 1700-as évekbeli hatalmas kitörésekor keletkezett. Az egész lávamező jóformán lakatlan, egyrészt mert az átlagosan 12 m vastagságú rücskös-rögös lávakőzeteken nehéz bármit is építeni, másrészről viszont az izlandiakban máig megmaradt, hogy a Laki kitörése mekkora pusztítást okozott, és egy hasonló kitöréstől tartva senki nem szívesen költözne ide vissza. A lávamező zöldes színét egyébként különböző mohafélék kölcsönzik az amúgy fekete színű lávakőzeteknek.

▲ A kilométereken át tartó Eldhraun-lávamező.

Kirándulás Európa legnagyobb gleccseréhez:

A déli partvidéki körutunk utolsó állomása Európa legnagyobb gleccsere, a Vatnajökull volt. Szinte felfoghatatlan, hogy mekkora is igazából ennek az összefüggő jégsapkának a mérete, de talán jól szemlélteti hatalmasságát az, hogy közel 2.5 óra végigkocsizni a Vatnajökull déli oldalán.

 

Ami az igazán elképesztő volt számomra, hogy a mérete ellenére a Vatnajökull egy igencsak fiatal gleccser, a jégtömegének döntő része legfeljebb 700 éves. Igaz, hogy még a 21 ezer évvel ezelőtti utolsó jégkorszak során is Izland teljes területét jég fedte, sőt a jégtakaró túlnyúlt a partokon is, teret hódítva magának a tengerből is, az azóta eltelt évezredekben többször a mainál is melegebb volt a klíma, ami a jégkorszak után megöröklött jégtakaró szinte teljes mértékű olvadásához vezetett. 850 környékén, a vikingek érkezésekor állítólag a hegycsúcsokat fedő kis hósapkákat leszámítva nem is voltak gleccserek Izlandon, a sziget pedig azért kapta a "jeges föld" (Ice + land) nevet, hogy elrettentse a többi kalandozni vágyó európai népet attól, hogy ide akarjanak hajózni. A vikingek tehát évszázadokig éltek Izlandon úgy, hogy bár rettentő hideg és zord volt az időjárás, állandó jégtakaró nem volt a szigeten. Végül a 14. században volt egy jelentősebb lehűlés (világviszonylatban 0.5-1°C-os átlaghőmérséklet-csökkenés), amit "kis jégkorszakként" is szokás emlegetni, és ami Európa-szerte kifejtette a hatását, gondoljunk csak az európai kultúrákat ekkor sújtó éhezésre és az abból fakadó társadalmi problémákra. A mai izlandi formakincs szempontjából viszont ez a lehűlés tette lehetővé, hogy újra teret hódítson az állandó jég birodalma, folyamatosan növelve a gleccserek kiterjedését. A kis jégkorszak 19. századi lezárulását követően a 20. század óta persze már az izlandi gleccserek mérete is csökkenőben van, az olvadás mértéke pedig napjainkra jelentősen megugrott.

▲ Az óriási kiterjedésű Vatnajökull. 

Az izlandi körutunk utolsó napján tehát a Vatnajökullt látogattuk meg. A délelőtti tervünk az volt, hogy kobakot húzunk és megnézünk egy gleccserbarlangot. Esetünkben viszont egy olyan gleccserbarlangot látogattunk meg, ami egy "halott jégfoltban" található. Ez azt jelenti, hogy az a jégtömeg, amiben a barlang kialakult, már nem kapcsolódik közvetlenül a fő gleccserhez, az már évekkel ezelőtt visszahúzódott erről a területről, a völgy oldalában azonban az egykori gleccserüledékek alatt visszamaradt jégfoltok még ellenálltak az olvadásnak, hála az üledékek hőszigetelő hatásának.

 

Amikor beléptünk a gleccserbarlangba, nagyon meglepődtem, hogy mennyire kék volt a jég. Persze láttam előtte a reklámképeket, de nem hittem el, hogy élőben is ilyen kék lesz a barlang, de mégis! Azért ilyen elképesztően kék a gleccserjég, mert nagy a sűrűsége, nagyobb, mint a sima vízjégé, és csak a kék fényt veri vissza, a többit elnyeli. Közelről megnézve ráadásul a gleccserjég teli van aprócska buborékokkal, amik nemcsak hogy szépek, de rendkívül hasznosak is a klímakutatásban. Mindegyik légbuborék ugyanis egy-egy időkapszulának tekinthető, amiben a jég keletkezésével egyidejűleg csapdázódott a légkor egy része is, ezeket megmintázva pedig vissza lehet következtetni az egykori légkör összetételére és a klíma alakulására.

 

A barlang falai egyébként meglepően simára voltak csiszolva, ez pedig a gleccserbarlangok kialakulási módjára vezethető vissza. Gleccserbarlangok jellemzően a gleccserek alján képződnek a nyári időszakban, ahol az olvadékvizek hőátadás révén fokozatosan tovább tágítják a vízcsatornákat, egy összefüggő járatrendszert kialakítva. A tél beköszöntével alábbhagy az olvadás és eltűnnek az olvadékvizek, így a kialakult járatrendszer biztonságosan járhatóvá válik. A fagyás-olvadási időszakok váltakozása miatt a gleccserbarlangok nagyon dinamikusan változó rendszerek, ezért egy-egy barlang csak maximum néhány évig létezik, mielőtt eltűnik vagy átalakul, így az utazási irodák alkalmazottai minden évben újabb és újabb gleccserbarlangokat keresnek és tárnak fel az ide érkező látogatók számára.

▲ Elképesztő kék színekben úszó gleccserbarlang a Vatnajökull egyik hátrahagyott gleccserfoltja alatt. 

A barlangi túránk után következett az izlandi körutunk talán legszebb megállója, a Jökulsárlón, vagyis a gleccser-lagúna, ahol ezernyi kisebb-nagyobb jégtömb úszott a napfényes tavon, miközben a háttérben 5 különböző gleccsernyelvet lehetett látni. Ezek a jégtömbök a gleccserek "borjadzásával" keletkeztek, amikor letörtek és belecsúsztak a gleccserek elvégződésében lévő tavakba, ahol aztán a hullámzás és a szél szétszórja őket a vízfelszínen. Fotót sajnos nem sikerült csinálni róluk, de időnként fókák is megjelentek a jégtömbök között, kiélvezve a napsütést.

▲ Úszó jégtáblák a Jökulsárlón, háttérben az óriási Vatnajökull egyik gleccsernyelvével.

Mivel a lagúna közvetlen összeköttetésben van a tengerrel, a jégtömbök előbb-utóbb kiúsznak a tengerbe, ahol aztán tovább olvadnak és kisebb darabokra töredeznek, mígnem a hullámzás szét nem oszlatja őket a közeli tengerpart mentén. Az így kisodródott jégdarabok mint milliónyi gyémánt hever a Diamond Beach-ként ismert fekete homokos tengerparton. Bár általában nem vagyok oda a giccses dolgokért, azt hiszem, ez a tengerpart tényleg egy nagyon különleges hely, mind a látvány, mind az azt kialakító folyamatok tekintetében.

▲ A Diamond Beach olvadó jégtömbökkel díszített fekete homokos partszakasza.

 ____________________ . ____________________ 

Hasznos információk Izland novemberi látogatásához: 

• November a nyári és téli főszezonok közötti átmeneti hónap, amikor aránylag kevés a turista Izlandon, ami mindig pozitívum.
• Nappalok hossza: novemberben már aránylag rövidek a nappalok (kb. 6 órányi világosság), de még kellően hosszúak ahhoz, hogy jól megtervezett ütemterv mellett még érdemben lehessen nézelődni a szigeten. Ráadásul mivel nagyon alacsonyan van a nap a horizont felett, a napfelkelte és napnyugta szinte összefolyik, így jó időjárás esetén egész nap elképesztő fényekben úszik az ég (egész napos golden hour), ami kifejezetten jó a fotózáshoz. Persze az éjszaka se megy kárba, akkor lehet ugyanis sarki fényt nézni.
• Időjárás: állítólag a november hónap sokszor viharos, de nekünk pont sikerült egy jó időjárásos hetet kifognunk. Izland időjárása egyébként is nagyon változékony és szélsőséges. Novemberben előfordulhat már hó, főleg az északi oldalán a szigetnek, de nem ez a jellemző. A mi utazásunkkor csak egy-két helyen fedte a hegyeket vékony hóréteg, ami egyébként csak jobban kiemelte a kőzetrétegeket és lávafolyásokat. Ezen kívül a vízesések közvetlen környezete van csak lefagyva, de az nagyon, mivel a fagypont alatti hőmérsékletben mindenhova kifagy a porlódó víz és pára.
• Gleccserbarlang látogatása: ez a lehetőség leghamarabb októberben, de inkább novembertől áll fenn a turisták számára, ezt megelőzően ugyanis balesetveszélyes a még olvadékvizeket elvezető barlangok látogatása. Novemberben azonban már fagypont alatt van a hőmérséklet.
• Kocsibérlés: a téli időszakban csak nagyon tapasztalt és ügyes sofőröknek javasolt kocsit bérelni, mert sok baleset van a nehéz vezetési körülmények miatt. Részben a fagyos utak, gyakori ködök, részben pedig a kocsit váratlanul oldalba kapó szélcsatornák miatt állandóan figyelni kell az út során. Emellett drága is a kocsibérlés, így aki bizonytalan a vezetésben, inkább fizessen be egy vezetett túrára (akár több naposra), ott nem kell a közlekedésen és a szálláson aggódnia, és lehet, hogy a végére árban is körülbelül ugyanoda jön ki az ember (persze akkor alkalmazkodni kell a csoporthoz és a fix programhoz).
• Mindenhol elfogadnak bankkártyát, így nem érdemes nagy összegben készpénzt kivenni.
• Nagyon, de nagyon javaslom, hogy próbáljátok ki a különböző Skyr termékeket! A boltokban a hűtőpolc tele van mindenfélével, ami nálunk nem kapható egyelőre, például a Skyr itallal, amiből a sztracsatellás a kedvencem lett.

____________________ . ____________________  

Értékelés:

Összességében: - szuper látványos, nagyon szeretnék visszamenni nyári időszakban is

Tájkép, látnivalók: - különleges táj, elképesztő természeti látnivalók, remek hely fotózásra

Infrastruktúra: - aránylag kevés a szállás vidéken, minden a céges kirándulásokra van optimalizálva

Turistahelyek tisztasága: - sehol nincs szemét, a mosdók is tiszták

Költségek (szállás, csoportos kirándulás): - Izland Európa egyik legdrágább országa...