Marsi tájak és magashegyi vulkánok: 3 nap az Atacama-sivatagban

Ha már Dél-Amerikában jártunk, nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy ellátogassunk a Föld egyik legszárazabb területére, ahol mindig süt a nap, de közben rettentő hideg tud lenni; ahol olyan kietlen a táj, hogy egyenesen a Marson érezheted magad; és ahol 4-5 ezer méter tengerszint feletti magasságra lehet felautózni úgy, hogy közben csak vikunyákkal találkozik az ember. Ez az Atacama-sivatag, a kősivatagok iskolapéldája, és a magashegyi vulkánok hazája.

Az Atacama-sivatag:

Amikor sivatagokról van szó, a legtöbben egy homokbuckás vidéket képzelnek el, véget nem érő homoktengerrel. Valójában viszont a homoksivatag csak egy fajtája a sivatagoknak: sivatagnak nevezhető bármilyen olyan terület, ahol minimális a csapadék, definíció szerint nem haladja meg az évi 250 mm-t, és a vízháztartás jellemzően veszteséges. A Föld egyik legszárazabb területe az Észak-Chilében fekvő Atacama-sivatag, ahol az éves csapadékmennyiség 15 mm köré tehető, de egyes részeire aligha jut 1-3 mm csapadék évente. Ennél szárazabb vidék csak az Antarktisz poláris sivatagjaiban ("fehér sivatagok") fordul elő. Az itteni száraz klíma kialakulását nagyban segítette, hogy az Atacamát keletről szegélyező Andok magas vonulatai megállítják az Atlanti-óceán és az Amazonas-medence felől, a nyugati oldalán elterülő chilei Coastal Range vonulatai pedig a Csendes-óceán felől érkező csapadékot fogják fel.

Az Atacama alapvetően egy kősivatag, ami geológusként egy igazi paradicsom, mert a csapadék hiánya miatt nem alakul ki talajtakaró, és a felszínen jóformán zavartalanul észlelhető a csupasz szálkőzet és a mozgatott üledék. Így talán nem is meglepő, hogy az Atacama már elég régóta szerepelt a bakancslistámon, 2024 elején pedig sikerült is végre eljutnunk ide.

Marsi tájak és magashegyi vulkánok:

Az Atacama felfedezéséhez San Pedro de Atacama városát választottuk bázisvárosunknak, ahonnan egynapos autós kirándulásokkal jártuk be környező sivatagot. Először a város nyugati határában fekvő tipikus kősivatagi területeket látogattuk meg, melynek fő állomása a Valle de la Luna volt.

Valle de la Luna:

Bár a neve tükörfordításban "Hold-völgyet" jelent, a Valle de la Luna látványvilága leginkább a marsi tájakra hasonlít: sehol egy növény, mindenhol a csupasz vöröses, barnás, vagy éppen szürke színű kopár szálkőzet látszik. A völgy azért kapta mégis a nevét a Holdról, mert állítólag innen a legszebb a Hold teleholdkor a Földről - lehet is benne igazság, mert az év legnagyobb részében teljesen felhőmentes az égbolt. Olyannyira marsbéli a táj, hogy a NASA több marsjáró robotját is itt tesztelte a fellövést megelőzően.

▲ Tipikus Atacama-sivatagi látkép, háttérben a magashegyi vulkánokkal

A Valle de la Luna km-es hullámhosszú gyűrődésekbe (redőkbe) gyűrt kőzetrétegeket keresztez; a képeken is látszik egy-két helyen, hogy mennyire hullámzik, hajladozik a rétegzés. A hatalmas homokdűnék, rárakódva a feltárt kőzetrétegekre, a mai topográfiai mélyedésekben alakultak ki, ahol a szél által mozgatott homokszemcsék csapdázódtak.

▲ Pillanatképek a Valle de la Luna különböző pontjairól

A meggyűrt kőzetrétegek között aránylag nagy vastagságban találhatók különböző sókőzetek is, amelyek a felszínre kerülve mállanak, különböző karsztformákat képeznek, és fehérre festik a sivatagi tájat, ami olyan, mintha vékony hóréteg borítaná. A sókőzeteket felszíni fejtéssel bányászták is a helyiek, egy-két felhagyott bányaüreget pedig a bemutató útvonal is érint, de ezek a tájhoz képest nem voltak túl érdekesek számunkra.

▲ Kilátás az evaporit-síkságra a Valle de la Luna végéből

A második nap dél felé hagytuk el San Pedro de Atacama városát, hogy meglátogassuk az Atacama hatalmas területre kiterjedő sósíkságát. Az Atacamához közel található Salar de Uyuni (Bolívia) és Salar de Arizao (Argentína) sósíkságok után ez a világ harmadik legnagyobb sósíksága. Na de mit is jelent ez pontosan? Az extrém száraz klíma ellenére időnként azért van némi csapadék, főleg az Atacamát szegélyező 5-6 ezres vulkánok környékén, amiből felszíni lefolyás révén jut víz az Atacama mélyebben fekvő sík területeire is. Az erős evaporáció miatt a felszínen lévő víz folyamatosan párolog, valamint a néhány cm-től néhány m mélységben lévő felszín alatti víztükör is erős párolgásnak van kitéve. Amikor párolog a víz, a vízben oldott ásványi anyagok viszont visszamaradnak, relatíve feldúsulnak, majd különböző sók formájában kicsapódnak. Ez a folyamat napjainkban is aktívan zajlik, aminek hatására a sósíkságok felszínét sok km-en keresztül fehér és szürke színű, rücskös sókőzetek fedik, és az évmilliók alatt, amióta az Atacama területe elsivatagosodott, több száz méter vastagságban rakódtak le és temetődtek be a felszín alá ugyanezek a kőzetek.

▲ Végtelek sósíkság, felszínen a rücskös sókőzetekkel, háttérben pedig a Magas-Andok vulkánjaival

Lagunas Cejar és Piedra:

Az első megállónk az egymás mellett található Laguna Cejar és Laguna Piedra volt, melyek a sósíkságon található sekély vízű sós tavak. Az ezekhez hasonló tavak környezetében extrém sótűrő növényekből és állatokból álló különleges ökoszisztéma alakul ki, melyek egyik fő részét képzik a flamingók, akik a tavakban található algákkal és planktonokkal táplálkoznak. A Laguna Piedrában mi magunk is megmártózhattunk, és együtt úszhattunk a tó szélén sétálgató flamingókkal (mivel a flamingók nagyon érzékenyek a tó tisztaságára, a fürdés során nem volt szabad naptejet használni). A tó vizének sótartalma annyira magas, hogy hasonlóan a Holt-tengerhez, fenntartja az embert a vízen.

Laguna Chaxa:

Délután a Chaxa-lagónát látogattuk meg, ami egy nagyobb kiterjedésű tóvidék több ezer flamingóval. A kialakított látogatóhely először bevezeti a látogatókat magába a sósíkságba, ahol minden lépésnél fehér gipszristályok recsegnek a lábunk alatt, majd pedig megnézhettük a különböző színű algaszőnyegekkel szegélyezett tavakat és lakóikat.

▲ Flamingók a Chaxa-lagúnánál, háttérben a magashegyi vulkánokkal

Kősivatagi mivolta mellett az Atacama-sivatag arról is híres, hogy több magashegyi vulkánnak is otthont ad. Sőt, az Atacama keleti határában húzódó vulkáni komplexumhoz tartozik a világ legmagasabb vulkánja, a 6893 m-es Ojos del Salado is, ahol egyébként pár éve még magyar kutatók folytattak klímakutatásokat. Ez a vulkáni komplexum ugyan szigorúan véve már a Magas-Andok része, de még itt is extrém száraz a klíma. Míg az Atacama átlagmagassága "csak" 2300 m köré tehető, addig a vulkánok gyakran 5000 m felé emelkednek, illetve többjük a 6000 m feletti magasságot is meghaladják.

 

Az Atacama vulkánjait legkönnyebben San Pedro de Atacama városától északra indulva látogathatjuk meg. A harmadik nap reggelén tehát errefelé vettük az irányt, végső úticélunk pedig a városától 100 km-re lévő Tatio-gejzírmező volt. Az út még elképesztően rossz minőségű volt, így csak nagyon lassan tudtunk haladni, de közben legalább lehetett csodálni a tájat:

▲ Autóút az Atacama magashegyi vulkánjai között

Tatio-gejzírmező:

Amikor végül megérkeztünk a Tatio látogatóközpont parkolójába és kiszálltunk jegyet venni, hirtelen megcsapott minket a magassági levegő hatása, pár óra leforgása alatt ugyanis közel 2000 m magasságot autóztunk fel. Nagyon meglepett, hogy mekkora energiabefektetést igényelt minden lépés, amit a pár száz méteres bemutatóhely körbesétálása alatt tettem, pedig "csak" 4320 m-en voltunk. Itt tapasztaltam meg a saját bőrömön is először, hogy valóban fontos az akklimatizáció, és a korábbinál is nagyobb elismeréssel gondolok azokra a mászókra, akik bőven a 4300 m-es magasság felett másznak.

 

4320 m tengerszint feletti magasságával a Tatio a világ legmagasabban fekvő gejzírmezője, de a több, mint 80 aktív gejzírjével egyben a világ harmadik legnagyobb, a Föld déli féltekének pedig legnagyobb gejzírmezője is. A gejzírek amúgy ritka képződmények a Földön, mert a kialakulásukhoz és tartós működésükhöz aránylag speciális feltételek együttes teljesülése szükséges. Ezek közül az egyik feltétel a megfelelő hőforrás jelenléte, ami forrásra készteti a felszín alatti repedésrendszerben jelen lévő vizet. Ez a hőforrás a felszín alatti magmás képződmények melege, ami felhevíti a vizet, és amikor a vízoszlop teteje is felforr, gőz keletkezik, ami robbanásszerű kitörés formájában távozik a repedésrendszerből a felszín felé. Külön érdekessége a Tatio gejzírmezőnek, hogy 4320 m tengerszint feletti magasságon már 85°C-on forr a víz, vagyis alacsonyabb hőhatásra is megindul a gejzírműködés.

▲ Kigőzőlgő gejzírek és hévforrások a Tatio-gejzírmezőn

A legtöbb gejzír csak néhány 10 cm magasságig lövell ki vizet és gőzt, de a nagyobbak elérhetik akár a 6 m magasságot is. A gejzírmező fő aktivitása reggel 6 és 8 óra közé esik, ekkor a leglátványosabbak a kitörések, ezért a szervezett túracsoportok is ebben az intervallumban érkeznek ide. Hogy ne kelljen sötétben vezetni, és hogy elkerüljük a tömeget, mi végül délre időzítettük a látogatásunkat. Ilyenkor a legtöbb gejzír csak bugyog és gőzölög, a nagyobb kitörések ritkák, de cserébe szinte teljesen egyedül voltunk a parkban. Vagyis nem egyedül, hanem a helyi állatvilággal osztozkodtunk a parkon, az állatok ugyanis teljesen szabadon jártak-keltek a gejzírek között. Ezek az állatok egyébként a lámafélék csoportjába tartozó vikunyák, amiket mi ugyan szemre nem tudtunk megkülönböztetni a területen élő guanakóktól, de tudni lehet, hogy ilyen tengerszint feletti magasságban már csak a vikunyák fordulnak elő.

▲ Vikunyák a gejzírmezőn

Mirador Putana:

Visszafelé megálltunk a Putana kilátópontnál, ami egy igazi oázis élővilágába enged bepillantást. A lilás-rózsaszínes vulkáni táj előterében zölden világító oázis az egyik legérdekesebb része volt számomra az Atacamának, ahol vikunyák és flamingók százai hűsöltek és kutattak élelem után. Ez a virágzó ökoszisztéma a Putana-folyó mentén húzódó vizenyős területen (úgynevezett wetlanden) alakult ki, melynek vize a hasonló nevű, 5884 m magasságú vulkán oldalában ered. Az Atacama-sivatag egy lefolyástalan terület, ahol nagyobb az evaporáció mértéke, mint a csapadék mennyisége, így az a néhány felszíni vízfolyás, ami keresztülszeli a vidéket, köztük a Putana-folyó is, mind az Atacama felé magasló hegyvidékről érkezik, és vagy egy lefolyástalan sós tóba vezet, vagy pedig útközben egyszer csak elvégződik a folyó.

▲ Állatvilág a Putana wetlandben, háttérben a folyóvíz forrásául szolgáló vulkáni hegyvidéknek.

Csillagtúra:

Az Atacama-sivatag nemcsak a geológusok, hanem a csillagászok Mekkája is, ugyanis annyira kevés itt évről évre a csapadék, hogy felhőzet sincs, így a Föld felszínén innen a legalkalmasabbak a légköri viszonyok a csillagos égbolt észlelésére. Amellett, hogy ezt kihasználva az Atacama-sivatag több nagy csillagvizsgálónak és kutatóbázisnak ad otthont, állítólag nemzetközi egyetértésben a legtöbb műhold és űrállomás is elkerüli az Atacama feletti repülési területet, hogy a lehető legzavartalanabbul folyhassanak az észlelések.

És ami nekünk kimaradt, de érdekes lehet...

Mivel elég fáradtan érkeztünk az Atacamába, próbáltuk lazábbra venni a programot, ezért néhány betervezett pont ki is maradt nekünk, viszont ha lett volna több időnk, biztosan megnéztük volna őket. Ilyen volt például a Laguna Baltinache, ami némileg hasonlít a Laguna Cejarhoz, csak még látványosabb kis sós tavacskákban lehet fürdeni. Ide viszont nem javasolt bérelt kocsival menni, mert állítólag annyira rossz az út, hogy minden harmadik kocsi defektet kap. Ezen kívül fotózás és állatvilág iránt érdeklődőknek izgalmas lehet a Laguna Miscantit és Laguna Tuyajtot meglátogatni, ami aránylag messze van, egészen a Bolíviai határnál, de ide jó út vezet. Illetve, ha lett volna még időnk, és jobban viseltem volna a magasságot, akkor imádtam volna elmenni egy vezetett vulkánmászásra is, amivel 5000 m felé lehet feljutni egy vulkán tetejére.

Költségek:

• Oda-vissza repülőjegy Santiago de Chile és Calama között, feladott poggyásszal: 230 USD/fő
• 3 éjszaka hotel San Pedro de Atacamában: 220 USD/2 fő
  
• Kocsibérlés 4 napra, extra biztosítással: 215+80 USD
  
• Vallée de la Luna belépőjegy: 14 USD/fő
  
• Laguna Cejar belépőjegy: 15 USD/fő
  
• Laguna Chaxa belépőjegy: 14 USD/fő
  
• Tatio-gejzírmező belépőjegy: 15 USD/fő
  
• Éjszakai éjbolt program részvételi díj: 41 USD/fő
  

Összesen tehát 1173 USD/2 főre, vagyis fejenként 586 USD környékére jött ki a 3 napos körutazásunk az Atacama-sivatagban.

Hasznos tippek és információk:

• Ha kocsit terveztek bérelni: mindenképpen négykerék meghajtású kocsit válasszatok, és nagyon javaslom, hogy fizessetek extra biztosítást. Sajnos az utak minősége meglehetősen rossz, abban a percben, hogy lefordultok a főútról, jobb esetben is csak dózerolt kavicsút lesz. A gejzírek felé vezető út volt a legrosszabb, nekünk a hátsó lengéscsillapítókat tönkre is vágta, de az extra biztosítás állta a javítást.
• Ha valaki hozzám hasonlóan minimális vezetési tapasztalattal bérel kocsit, és esetleg nem tudja, hogy kell kereket cserélni, töltsön le pár videót. Nekünk ugyan nem volt rá szükségünk, de nagyon gyakori a defekt ezeken az utakon, és sok helyen nincsen térerő.
• A gyenge lefedettség miatt, ha van esetleg valamilyen műholdas kommunikációs eszközötök (pl. Garmin InReach), azt érdemes lehet a biztonság kedvéért bedobni a kocsiba. Ugyanebből az okból kifolyólag, minden térkép legyen meg offline is.
  
• Mivel nagyon sok helyi a turizmusból él itt, nyíltan próbálják az ide érkező turistákat arra ösztönözni, hogy minden helyszínt szervezett túrák keretében keressenek fel. Ezek a túrák persze iszonyatosan túl vannak árazva, de legalább nem kell az odajutással bajlódni, aggódni a bérelt kocsi épségén, vagy éppen a belépőjegy megvásárlásával. Ez utóbbi tényleg nem evidens, többször problémás volt a kártyás fizetés, mert nem volt elég jó térerő (készpénzt se fogadtak el), de van olyan hely is, ahol konkrétan csak az 50 km-rel hamarabbi faluban lehet belépőjegyet venni, közvetlenül a park bejáratánál nem. Ha ezt nem tudod előre, egy igen hosszú kitérőt kell beiktatnod, így minden úticél esetén érdemes előre utánajárni, hogy hol lehet jegyet venni, illetve hogy van-e lehetőség előre online megvásárolni.
• Mivel nincs felhőzet, rettentően erős a napsugárzás, és percek alatt le lehet égni. Fontos továbbá, hogy sok folyadékot igyatok, és mindig bőséges vízzel készüljetek!
  

Értékelés:

Összességében: - emlékezetes élmény volt ide utazni, szívesen visszamennék

Tájkép, látnivalók: - nagyon látványos a kopár, nem evilági táj, és érdekes az állatvilág

Infrastruktúra: - sok a rossz minőségű út, nincs sok bolt, nehéz sok helyre odatalálni, nincs térerő

Turistahelyek tisztasága: - minden poros (sivatag...), de nincs nagy szemét

Költségek (szállás, kocsibérlés): - aránylag drága hely, de Patagóniával összehasonlítva nem rossz