Fjällräven Classic Sweden 2024: 110 km egyedül az Északi sarkkörön túl

Amikor egy évvel ezelőtt elkezdtem érdeklődni a hosszabb egybefüggő túraútvonalak iránt, azon gondolkoztam, hogy fogom rávenni a barátomat, hogy a nehezen összekuporgatott szabadnapjait valami isten háta mögötti helyen töltse velem. Végtére is a többnapos túraútvonalakra nem pihenni megy az ember, legalább is nem a szó szoros értelmében. Vannak persze vonzó útvonalak kevésbé puritán körülményekkel, de ahol kényelem van, ott ember is, én pedig jobb szeretem a kevésbé turistás helyeket célba venni. Ebben legalább egyetértünk a barátommal. Mivel teljesen egyedül semmiképpen nem akartam belevágni egy többnapos off-grid túrába, főleg túl sok előzetes tapasztalat nélkül, jó ideig csak tervezgetés szintén maradt a dolog. Aztán nagyjából egy évvel ezelőtt rátaláltam a Fjällräven Classic rendezménysorozatára, ami megteremtette a feltételét annak, hogy biztonságos körülmények között induljak el életem első solo túrájára, nem máshol, mint a sarkköri Lappföldön.

Mi az a Fjällräven Classic?

A Fjällräven Classic egy évente megrendezésre kerülő túrasorozat a Fjällräven outdoor termékeket gyártó cég szervezésében, aminek célja, hogy összehozza a természetjárás iránt érdeklődő új és tapasztalt túrázókat egyaránt, akik adott időpontban fix útvonalon gyalogolnak egyedül, de mégis közösségben, többnapos felszereléssel a hátukon. A Classic sorozat túrái a világ különböző pontjait és tájait célozzák, beleértve például Angliát, Dániát, Dél-Koreát, az USA-t és Chilet. A legtöbb túra 3 napig tart, a táv hossza a helyszín és az adott terepviszonyok szerint kb. 55 és 75 km között változik, az éjszakát pedig fix sátortáborokban kell tölteni.

Van viszont egy túrájuk, a svéd Classic, ami Európa egyik legkevésbé lakott és legnehezebben elérhető vidékén, Lappföld északi részén kerül megrendezésre, ahol a résztvevők 110 km-t gyalogolnak 4-6 nap alatt úgy, hogy teljesen szabad tempóban haladnak az út mentén, az éjszakákat pedig vadkempingezve töltik az általuk választott helyen. A Classic túrák közül ez az a túra, ami a legnagyobb kihívást jelenti, ahol nemcsak a táv hossza, de az időjárási viszonyok is nehézséget jelentenek. Attól a perctől fogva, hogy hallottam a svéd Classicról, részt akartam venni rajta, és nincs is ennél jobb lehetőség arra, hogy az ember először próbálja ki a solo túrázást.

▲ A Fjällräven Classic elevációs görbéje. Kattintsatok a képre a teljes felbontású kép megtekintéséért!

A start előtt:

Kirunába érkezve a Fjällräven Classic szervezett buszai vitték az embereket a reptérről közvetlenül a Check in pontra, ahol megkaptuk a rajtcsomagunkat. Ennek részeként annyi liofilizált ételcsomagot vehettünk magunkhoz, amennyit szükségesnek tartottunk az első 50 km-re, mert utánpótláshoz leghamarabb csak a harmadik ellenőrzőponton lehetett hozzájutni. Aki először csinál ilyet és nem tudja megtippelni, hogy mennyi kajára van szüksége, követheti a tájékoztató táblán javasolt mennyiségeket, én is ezt tettem. Most már tudom, hogy számomra a főételek nagyon nagy adagok, naponta egyet tudok csak megenni belőlük, szóval legközelebb inkább több reggelit vennék magamhoz.

A Check in pontról indultak később azok a buszok is, amelyek a startpontra vittek minket. Mivel mindenkinek fix rajtidőpontra szólt a jegye, a buszra várakozás alatt be lehetett ülni előadásokra, meg lehetett inni még egy kávét, illetve szuveníreket vagy éppen kempingfelszerelést lehetett vásárolni az esemény pop-up boltjában. Amit utólag bánok, hogy ott nem vettem, az a párnás vízhólyag-tapasz. Ebből az egyik ellenőrzőponton kaptam a lábamra egyet az orvosi sátorban, és nagyon-nagyon jól működött, hazatérve viszont sehol találtam ugyanilyet.

110 km egyedül az Északi sarkkörön túl:

1. szakasz: Nikkaloukta - Kebnekaise

18.4 km

Miután a busz lerakott Nikkalauktában, 16:43 órát ütött az óra, amikor végül átléptem a kezdőponton. Az út első része egy erdős vidéken haladt át. Bár még csak augusztus eleje volt, az erdő már több helyen őszi színekbe borult, mutatva, hogy milyen rövid ennyire északon a nyár. Egy időre még a nap is kisütött, ami arany színekbe burkolta a tájat, de nem időztem túl sokat a fotózással, mert aránylag későre esett az indulási sávom, és minél közelebb akartam jutni a 18 km-nél lévő első ellenőrzőpontra, mielőtt lement volna a nap. Ekkor még nem tudtam, de ki kellett volna élveznem a napsütés utolsó pillanatait is, mert ettől kezdve napoknak kellett eltelnie ahhoz, hogy újra napsütést lássak.

Az első 10 km után van egy Lappdonalds nevű büfé, ami egy nagyon kedvelt megállója a Classicnak rögtön az út elején, ahol rénszarvashúsból készült hamburgert lehet kapni. Sajnos én már úgy értem ide, hogy előttem kettővel pont elfogyott a hamburger, így a rénszarvas burgert kipróbálni nem tudtam, de legalább megnéztem a csodás kilátást a büfétől.

Este 7 körül kezdtem el sátorhelyet keresni, de sokáig semmi se tűnt elég jónak. Végül látva, hogy a gleccserek irányából rohamosan gyűlnek az esőfelhők, 4 km-rel az ellenőrzőpont előtt megállapodtam egy sátorhely mellett a turistaút közelében, és pont sikerült is sátrat állítani az eső érkezése előtt.

▲ Kilátás az út mentén látható első gleccserekre

Másnap reggel is szerencsésen időzítettem a sátorbontást, mert pont sikerült elcsomagolnom, mire csepegni kezdett az eső. Eleinte aggódtam, hogy hogy fog menni az esőben való sátorállítás és sátorbontás, mert az első pár napra folyamatos esőt jósoltak, de valahogy mindig megúsztam az esőt. Sokan még szedelőzködtek a reggeli esőben, amikor 4 km után elértem az első ellenőrzőpontot. Utólag egyébként nagyon jó sátorhelyeket láttam a Kebnekaise menedékház után pár száz méterrel, gyönyörű kilátással egy széles völgyre.

▲ Példa a Kebnekaise ellenőrzőpont után található remek sátorhelyek egyikére, ahonnan a rossz idő ellenére is gyönyörű kilátás nyílt a völgyre

2. szakasz: Kebnekaise - Singi

14.1 km

Az egyik legjobb dolog a svéd Classicban, hogy elképesztően változatos a táj. A Kebnekaise ellenőrzőpont után kicsit visszahúzódtak a felhők, és kitágult előttem a tér. Eltűntek a fák, a helyüket alacsony termetű bokrok, mohák és zuzmók vették át. A turistaút hol sebesen csobogó patakokat, hol pedig sárban tocsogó lápokat keresztezett, ahogy fokozatosan haladtunk felfele a széles völgyben. Ahol pedig kemény kőzet volt a talpunk alatt, markáns karistolások jelezték a felszínükön, hogy egykor gleccserek töltötték ki ezt a völgyet. Ezek a karistolások ugyanis úgynevezett gleccserkarcok, amik akkor keletkeznek, amikor a gleccserjégbe fagyott kemény kőtörmelék a jég mozgása során felkarcolja a völgytalpon lévő kőzetfelszínt. Ez egyben azt is jelenti, hogy a gleccserkarcok alapján rekonstruálni lehet a már eltűnt gleccserek mozgásirányát. 

▲ Gleccserkarcok a völgytalpon

Annyira lefoglalt a nézelődés és fotózás, hogy egyre csak halogattam a pihenést és az ebédet, aminek később meg is láttam a kárát. Találkoztam viszont egy 4 fős magyar csapattal, akikkel a későbbiekben valahogy minden ellenőrzőpontnál összefutottam, és bár egészen a túra végéig még csak be se mutatkoztunk, úgy éreztem, mintha régi barátoktól köszönnék el a viszont nem látásig.

▲ Felhőbe búrkolózó hegyek a Singi felé vezető úton

▲ ELső találkozásom a lappföldi vadvilággal

Pont amikor meg akartam állni egy késői ebédre, leszakadt az ég. Olyan intenzíven és kitartóan esett, hogy egy óra se kellett hozzá, hogy bőrig ázzak, hiába a vízálló túrakabátomnak. Amikor már kétórája gyalogoltam az esőben, elfogott a kétely, hogy biztosan fel voltam-e készülve erre a túrára. Túráztam már esőben, de még sose éreztem annyire nyomorultul magam, mint ebben az esőben. Persze az se segített, hogy fáradt voltam és éhes, és egy-két percnél hosszabb pihenőre nem nagyon tudtam megállni, mert a szél is rettentően fújt és csuron víz voltam. Úgyhogy csak mentem előre, egyik lábammal a másik után.

Nagyjából délután 6-ra értem el a második ellenőrzőpontot. Itt kaptam egy sajtkrémes szendvicset, amit életem legjobb szendvicsének éreztem akkor. Szerencsére pont elállt az eső, úgyhogy volt alkalmam pihenni kicsit. Néztem, ahogy sorra érkeznek be az emberek az ellenőrzőpontra, vizesen és fáradtan. Mindenki közösen utálta az esőt és a szelet, mégis ahogy kérdezgették egymást az emberek, hogy ki hogy viseli a helyzetet, és kinek hogy tetszik eddig a túra, azon kaptam magam, hogy nem is annyira elviselhetetlen ez az eső. Tudtam, hogy fog esni, mégis váratlanul ért az intenzitása.

▲ Pihenő túrázók nem sokkal a singi ellenőrzőpont előtt

A 20 perc pihenő után, amit Singinél töltöttem, egészen feltöltődve folytattam az utamat, árgús szemmel vizslatva a tájat egy sátorhely után. Nagyjából 2 km-rel később találtam is egy aránylag szélvédett helyet a domboldalban, ahol sátrat vertem. Mint kiderült, a hátizsákom tartalma teljesen szárazon átvészelte az esőt, hála a többszörös vízálló csomagolásnak. Ekkor nyugodtam meg igazán. Lehetek bármennyire is vizes a túra közben, a lényeg, hogy az alvós ruhám és hálózsákom maradjon száraz. Végül a kihívásokkal teli második nap lezárásaként csodálatos kilátás mellett vacsoráztam.

▲ Szélvédett sátorhelyem a Singi utáni völgykanyarban

3. szakasz: Singi - Sälka

11.7 km

A harmadik nap első felében kitartóan folytatódott az eső, de kezdtem megszokni. Egy idő után már egyáltalán nem foglalkoztam vele, hogy megint eláztam, és újra kedvem lett fotózni az esőszünetekben. Singinél csatlakozik be a Classic útvonala a 467 km hosszan futó Kungsleden (Királyok útja) túraútvonalába, ahonnan már egyenes út vezet Abisco irányába. Ez a széles U alakú völgy gyűjtötte össze egykor a környező mellékvölgyekből leereszkedő gleccsereket és vezette le őket Abisco felé. A Classic egyik legjobb pillanataként maradt meg bennem az, amikor először láttam be ebbe a végtelennek tűnő érintettlen völgybe.

▲ Túrázók az egykori U-alakú gleccservölgyben

4. szakasz: Sälka - Tjäktja

11.7 km

A sälkai ellenőrzőpontot elérve elállt az eső, megebédeltem, majd haladtam tovább a Tjäktja-hágó irányába. A X méteres magasságával a Tjäktja-hágó a svéd Fjällräven Classic és egyben a Kungsleden legmagasabb pontja is, így talán nem meglepő, hogy Sälkától kezdve folyamatos emelkedett az út.

Bár a gleccserek mára már egészen visszahúzódtak az oldalvölgyekbe, az útunk során lépten-nyomon találkozunk a gleccserek nyomaival. A korábban emltett gleccserkarcok mellett ilyen "nyomok" például azok az útszakaszok is, amikor hatalmas, sokszor méteres nagyságú kőtömbökből álló törmelékmezőkön kell térdet nem kímélő módon átverekednünk magunkat. Ezek a kőtömbmezők az úgynevezett fenékmorénából, vagyis a gleccserek alsó részén szállított törmelékek felhalmozódásából keletkeztek, amik a gleccserjég olvadásakor visszamaradtak a völgyek talpán. A morénamezők jellegzetessége, hogy az egyes kőtömbök többé-kevésbé lekerekítettek, és osztályozattlan a méretük, vagyis mindenféle méretben előfordulnak, a néhány centiméterestől a méteres nagyságúig, mutatva, hogy a gleccserjég nem válogat, mérettől függetlenül bármilyen kőtörmeléket megemel és elszállt, sokszor több km, vagy akár 10 km távolságokra is.

▲ Virágzó morénamező

A hágó felé vezető úton többször is kereszteztünk ilyen morénamezőket, amik meglehetősen lelassították a haladásomat. Sajnos az előző napi folyamatos eső következményeként az átnedvesedett bakancs több ponton is feltörte a lábamat, ráadásul a térem is nehezen viselte a terepet. Úgy próbáltam kezelni a helyzetet, hogy nagyjából fél óránként megálltam úgy tíz percre, levettem a bakancsot, hogy száradjon a belseje és szellőzzön a lábam, majd idegesítően lassú tempóban folytattam az utat. 

A lassú tempóm miatt előre láttam, hogy aznap már biztosan nem fogom elérni a negyedik ellenőrzőpontot, és jobbnak láttam arány korán sátrat verni. Úgy 50 méter szinttel a hágó alatt sikerült lecsapnom egy szélárnyékos sátorhelyre, ahol gyönyörű kilátás volt visszafelé a völgyre.

▲ A harmadik napi sátorhelyem nem sokkal a Tjäktja-hágó alatt

A negyedik nap reggel már 6 óra környékén elindultam. Mivel mindenki más még aludt, a Tjäktja ellenőrzőpontig visszamaradt 7 km-t teljes magányban tettem meg, ami elképesztően király volt. Az első egy órában, pont a hágóra felérve nagyon oda kellett figyelni, mert leszállt a köd, és a rövid látótávolság miatt nehéz volt követni a kőtömbmezőn keresztül az útjelző felfestéseket. Utána viszont teljesen magaménak érezhettem az egész völgyet.

5. szakasz: Tjäktja - Alesjaure

13.4 km

A Tjäktja ellenőrzőponton kaptam az orvosi sátorban vízhólyagtapaszt a talpamra, ami utána rengeteget segített. Ráadásul az idő is kezdett kiderülni, így végre teljes pompájában lehetett élvezni a tájat. A rövidre sikeredett harmadik nap után igyekeztem minél nagyobb távot menni a negyedik napon, ezért úgy terveztem, hogy az Alesjanure ellenörzőpont környékén fogok sátrazni az este.

Az ellenőrzőpontra érkezve hallottam, hogy a tó mentén limitált a sátorhelyek száma, de annyira zsúfolt volt az ellenőrzőpontnál a tábor, hogy a fáradtság ellenére úgy döntöttem, továbbmegyek. Az első 2 km-en sűrű bozótos szegélyezte a partot, így valóban nem volt sok sátorhely, viszont utána akadt néhány. A tóparton való sátrazásnak a hátránya, hogy rengeteg volt a szúnyog és bogár, de a kilátás bőven kárpótolt érte, és a túra legpihentetőbb éjszakáját sikerült itt eltöltenem.

6. szakasz: Alesjaure - Kierion

27.1 km

A következő napon alig hittem, hogy napok óta először napsütéses reggelre ébredhettem. A napsütés teljesen más hangulatot adott a tájnak, jobban előbújtak a madarak és rovarok, az emberek pedig jó kedéllyel köszöngettek, amikor elhaladtak egymás mellett. Már ott volt bennem a tudat, hogy közeledek a túra végéhez, aminek egyszerre örültem is, meg nem is. Örültem, mert már fáradt volt a lábam a bakancsban, de az izgatottságom nem lankadt, és szívesen folytattam volna még jópár napig a kalandot.

Ennek a szakasznak az első fele végig az Alesjaure tó partján halad, ami egy gleccsertó. Aki akarta, a tó menti szakaszt levághatta egy hajós transzferrel az Alesjaure ellenőrzőponttól, de én mindenképpen végig akartam gyalogolni a teljes távot.

▲ Sokkal vidámabb hangulatú tájképek a napsütötte Alesjaure-tóvidékről

A második szakasz újra visszavezetett minket a lekerekített hegyek közé. Érdekes módon a látványvilágról valamiért a vulkáni területek jutottak eszembe, pedig itt nem vulkánok vannak, hanem többszörös átalakulási folyamatokon átesett, ősrégi (több mint 500 millió éves!) kőzetek.

▲ Túrázók sora a Kieron ellenőrzőpont felé

A Kierion ellenőzőpontnál szinte mindenki megállt, mert az utolsó 16 km-es szakasz az Abisco Nemzeti Park területén belül halad, ahol tilos a vadkempingezés. így tehát a túrán töltött utolsó estét a többi túrázó társaságában töltöttem a kijelölt táborhelyen.

7. szakasz: Kieron - Abisco

15.8 km

Az utolsó nap reggelén, belépve az Abisco Nemzeti Parkba, visszatért az erdős táj. Mindenhol csicseregtek a madarak, zizegtek a rovarok. Szinte sokkoló volt visszacsöppenni ennyire nyüzsgő élővilágba. A napsütést és az utolsó túranapot kiélvezve komótosan haladtam az utolsó ellenőrzőpont felé.

Ahogy az utolsó 2 km-en elhaladtam a túra utolsó látványossága, az Abisco-kanyon mellett, elégedetten konstatáltam, hogy bármilyen nagyobb probléma nélkül sikerült végigcsinálnom életem első solo túráját a sarkköri Lappföldön. A túra során megtapasztaltam, hogy milyen sokat számít, hogy amikor egyedül túrázik az ember, a saját tempójában tud haladni, és nincs más, akihez alkalmazkodni kellene. Megtanultam, hogy nem szabad halogatni a pihenést és kajálást, mert sosem tudni mikor változik az időjárás vagy a helyzet, és fáradtan nem jó folytatni. És ezzel egyidejűleg rájöttem, hogy nem olyan nagy baj az, ha esőben elázik az ember mindaddig, amíg a táska tartalma száraz marad. Ezekkel a tapasztalatokkal magam mögött léptem át a célvonalat, és állok a következő kalandos túrám elé.

Kinek ajánlanám a svéd Fjällräven Classicot? 

Átlagos erőnlét mellett bárki számára teljesíthető a svéd Classic. A szintemelkedő minimális, csak az útvonal közepén van egy kb. 400 m-es szint, amivel meg kell birkózni, hogy átjuss a hágón. A napi 20-25 km táv sem annyira vészes, de ha nem szoktál ennyit menni, akkor elég fárasztó tud lenni, főleg a táskával a hátadon. Pont ezért, ha elhatározod, hogy elindulsz a Classicon, érdemes előtte néhány felkészítő túrát csinálni. Ami számomra a legnagyobb nehézséget okozta, az az időjárás volt. Készülj fel lelkiekben, hogy akármilyen is az időjárás, neked folytatnod kell a túrát, akár esik, akár fúj. Ha ezt elfogadod, és szárazon tudod tartani az alvós cuccaidat, nem lesz gond.

Költségek:

Véleményem szerint ár-érték arányban olcsón részt lehet venni ezen a túrán. Az utazás és az extra szállás kapcsán lehet ügyeskedni és minél olcsóbban kihozni. A regisztrációs díj elvileg fix, gyakorlatilag ha másodkézből veszel meg egy jegyet valakitől, aki mégsem tud elindulni, akkor ezzel is lehet spórolni, viszont akkor előfordulhat, hogy már lemaradtál az olcsóbb utazási opciókról.

• Fjällräven Classic részvételi díj: 235 EUR
  
• Oda-vissza repülőjegy Stockholm és Kiruna között, feladott poggyásszal: 270 EUR
  
• Beérkezés után kemping szállásdíj Abiscoban: 40 EUR
  
• Buszos transzfer Abiscoból a kirunai reptérre: 20 EUR

Összesen tehát kb. 565 EUR keretből megoldható a túra, a visszarepülés előtt két plusz éjszaka ráhagyásával. A Stockholmba való kijutást mindenki tegye hozzá pluszba attól függően, hogy hol lakik vagy honnan indul - Budapestről vannak egyébként olcsó fapados opciók. Stockholm és Kiruna között alternatív utazási opció éjszakai vonattal menni, erre az esemény szervezői két külön vonatot is biztosítanak, az ára nem sokkal van a repjegy alatt, és így nem áll fenn a veszélye annak, hogy elhagyják a csomagod, viszont jóval hosszabb időben, és elvileg a szervezés se a legjobb (pl. van, hogy kocsit kell cserélni az éjszaka közepén).

Hasznos tippek és technikai információk a túráról:

• A Fjällräven Classic túráira március környékén lehet jegyet venni, és elég gyorsan el szoktak fogyni a jegyek, főleg a svéd Classicra. A jegyvételt először a hírlevel-feliratkozók számára nyitják meg, így érdemes előre feliratkozni a Classic honlapján.
• Legyen megfelelő biztosításotok! 
  
• Teszteljétek le előre a felszereléseteket! Ez minden túra- és kempingfelszerelésre igaz, de talán a sátorra a legjobban. Ha ott próbálod először felállítani az új sátradat, nagyon meg fogsz szenvedni vele, ha éppen esik az eső. Érdemes a felszerelésed vízállóságát is letesztelni előre - például elmehetsz kirándulni egy napra, amikor erős esőzést jósolnak. Én az utóbbit nem tettem meg, és meg is szívtam, hogy a frissen vásárolt dzsekim nem is olyan vízálló, mint mondták, így egy óra intenzív eső után már bőrig voltam áztam. Ha ezt előre tudom, viszek egy rendes esőkabátot.
• Ha már esőről van szó, szerintem a svéd Classic sikeres teljesítésének talán legfontosabb feltétele, hogy szárazon tudd tartani legalább az alvós ruhádat és a hálózsákodat. Éjszakánként elég hideg tud lenni, és ha egy egész napos eső után nem tudsz száraz ruhába öltözni és egy meleg hálózsákba bújni,
  
• Optimalizáljátok a felszereléseteket! Semmi olyat ne vigyetek magatokkal, amire nincsen feltétlenül szükségetek, viszont készüljetek minden eshetőségre
• Nagyon javaslom, hogy vigyetek valamilyen válócipőt. Nincs is jobb annál, amikor egy egész napos gyaloglás után át tudod venni a bakancsod valamilyen kényelmes lábbelire, legyen az bármilyen papucs vagy sportcipő.

Értékelés:

Összességében: - nagy hatással volt rám ez a túra

Tájkép, látnivalók: - látványos és szuper változatos a táj

Túraútvonal követhetősége: - mindenhol egyértelmű

Túraútvonal tisztasága: - nincs szemét, iható a patakvíz

Túra szervezettsége:  - minden úgy ment, ahogy ígérték

A túra teljesítésének költsége: - az odajutás megduplázza ugyan a részvételi díjat, de megéri!