Az az egyik legjobb része a kutatói munkának, hogy szinte szakmai ártalom az utazás: konferenciák, kutatóutak és terepbejárások vannak, amik miatt időnként messzi tájakra és istenhátamögötti hegyvidékekre kell látogatnunk. A legutóbbi kutatóutam is egy egész különleges országba vezetett: Kínába. Egy kollégámmal egy hetet töltöttünk Pekingben, ami alatt beleláthattunk a kínai kutatók mindennapjaiba, végigkóstolhattuk a vendéglátónk kedvenc éttermeit, és még egy kis turistáskodásra is jutott időnk a munka mellett. Lássuk, mi minden fért bele ebbe az egy hétbe!
A repülőút: fentről a Góbi-sivatag
Kezdjük rögtön ott, hogy már a repülőút is tartogatott egy-két érdekességet. Elképesztő, mi mindent lehet látni repülési magaságból, és ha nem sötétítenék el az ablakokat, egész úton végig kifelé bámulnék, olyan tájakat nézegetve, ahova én magam valószínűleg sose jutok majd el.
A Kínába vezető repülőutunk "reggelén" is egy ilyen táj felett haladtunk át. A Kínához és Mongóliához tartozó Góbi-sivatag Ázsia egyik legnagyobb sivataga, ami felett órákba telt átrepülnünk. Amikor sivatagról van szó, legtöbbünk egy Szaharához hasonló homoksivatagot képzel maga elé, pedig nem a homok teszi a sivatagot, hanem a csapadék hiánya és a párolgás mértéke. Igaz, én is pont arra lettem figyelmes, hogy homokdűnéknek tűnő felszínformák felett haladunk át éppen, a Góbi területének mindössze 5 százaléka ilyen homoksivatag, a többi leginkább kopár kavicsos és kőzettörmelékes sziklás felszín (=kősivatag).
Hogy miért ennyire kevés a homok a Góbiban?
Nagyrészt azért, mert az erős szél az évmilliók alatt elszállította a finomabb kőzetszemcsék jelentős részét a területről, kopár marsbéli tájat hagyva maga után. Egy ilyen táj pedig a geológusok mekkája - a legtöbb helyen nincs igazán talaj, se növényzet, ami elfedné a kőzeteket. Mit meg nem adnék egy hosszú autós körutazásért itt... Ráadásul a Góbi kőzetei szuper idősek; egy részük 1-1.5 milliárd (!!) éves ősi kontinentális kéregmaradvány, más kőzetei pedig egy 70-100 millió évvel ezelőtti, dinoszauruszoktól hemzsegő mocsaras tóvidékről árulkodnak.
A Góbi elsivatagosodását nagyban befolyásolta egyébként a tőle délre található Himalája és Tibeti-fennsík kiemelkedése, amelyek alapvetően átalakították Belső-Ázsia légkörzését, és megállítják az Indiai-óceán irányából érkező monszun csapadékot. Részben ennek, részben pedig a globális klímaalakulásnak a következménye, hogy a Góbi legszárazabb részeire 100 mm csapadék se jut évente - összehasonlításként Magyarországon 500-800 mm az éves átlag csapadékmennyiség.
Végül magunk mögött hagytuk a Góbit, és Peking felé közeledve megérkeztünk az ázsiai monszun övezetébe, ahol visszatért a növényzet, az hegyvidéket pedig egyre sűrűsödő erdők borították be.
2 nap turistáskodás Pekingben:
Látogatás a pekingi Nyári Palotába:
Mivel elsősorban munka ügyben utaztunk Pekingbe, összesen két napunk volt várost nézni - másfél, ha leszámítjuk a repülés utáni pihenést. Az érkezésünk napjára valami könnyen elérhető, kisebb lélegzetvételű programot akartunk, így végül a Peking központi részének északnyugati határában található Nyári Palotára esett a választásunk. Gondolkoztunk a Tiltott városon, avagy a kínai császári palotán is, de az egyrészt egy sokkal nagyobb kirándulás lett volna mind idő, mind energia szempontjából, másrészt oda előre kell jegyet váltani és időpontot foglalni.
A Nyári Palotát viszont mi foglalás nélkül tudtuk meglátogatni (belépőjegy: 30¥ = 1400Ft). Az egész tulajdonképpen egy óriási kert, amit eredetileg a császári család használt elsősorban pihenésre, de a hidak és pavilonok mellett kialakított egyéb épületek arról gondoskodtak róla, hogy a felmerülő politikai és adminisztrációs feladatait is el tudja látni a császár az itt tartózkodása alatt. A Palota mai formájának kialakítását a Csing-dinasztia kezdte el 1750 körül, és igyekeztek mindent Kína természeti tájképéhez, valamint kulturális és építészeti örökségéhez hűen kialakítani. Az eredmény magáért beszél...
A Nyári Palota egyik fő része az úgynevezett Wanshou Shan (Longevity Hill), ami a kert központjában található Kunming-tó felé emelkedő, kb. 60 m magas kis hegyecske. Ez ad otthont a Foxiang Ge (Tower of Buddhist Incense) és a legtöbb kormányzati épületnek is. A hegy fő tömegét egy többszáz millió éves, fehér kvarctelérekkel tagolt vörös homokkő építi fel, amelyet a Longevity Hill több pontján is szálban állva láthatunk kibukkanni az épületek között. Ezeket a kőzetfelszíneket állítólag szándákosan nem takarták le épületekkel, hogy még inkább beépüljön a kert a természetes tájképbe.
Maga Kunming-tó a tó egy teljesen mesterségesen kialakított tó, ami évszázadok óta szolgál víztározóként. A Palota további nevezetes részei közé tartozik még a tóban található Nanhu-sziget is, ahova egy ívelt, 150 m hosszú, 17 lyukú hídon keresztül lehet bejutni. Ennek a hídnak az az érdekessége, hogy a híd közepén lévő központi lyuk a legnagyobb, a két hídfő felé pedig csökken a 8-8 kisebb lyuk mérete. A kínai hagyományban a 9-es szám rendszerint a császári hatalomhoz kötődő kiemelt szám, vagyis a híd 8+1 lyuka egyik és másik irányból szimbolikus jelentést is hordoz.
A Nyári Palota nemcsak Peking, de egész Kína egyik leglátogatottabb látványossága. Ennek ellenére az érkezésünkkor mi alig találkoztunk emberekkel. Utólag kiderült, hogy azért, mert nem tudatosan az egyik északi bejáratot választottuk, ami egy kieső bejárat a Longevity Hill hátsó oldalán, ahonnan eleinte dombnak felfelé kell gyalogolni. Az volt a meglátásunk, hogy csak kevesen döntenek úgy, hogy a Longevity Hillt is bejárják, nemcsak a tópartot, így kis túlzással mondva szinte magunkban fedezhettük fel az itteni épületeket és pavilonokat, a dombtetőről pedig szuper kilátás nyílik a Kunming-tóra is. A keleti kapuhoz közeledve, főleg a tópartot elérve viszont hirtelen megnőtt a tömeg, és minden lépésnél másokat kellett kerülgetni.
Mi végül néhány órát töltöttünk itt, ami arra volt elég, hogy a Longevity Hillt bejárjuk, hűsöljünk egy kicsit az egyik árnyékos pavilon alatt, és végigsétáljunk a tóparton a keleti kapu felé haladva. Akinek azonban jobban van ideje, az akár egy egész napot is simán eltölthet itt; teljesen körbe lehet sétálni a tavat, meg lehet látogatni a Nanhu-szigetet, és persze hajókirándulást is lehet tenni a tavon.
Túra a Kínai Nagy Falon:
Ha már Kínában jártunk, nem akartuk kihagyni a Nagy Falat, ezért a másik szabadnapunkon úgy döntöttünk, ide kirándulunk. Az UNESCO Világörökség részét képző Kínai Nagy Fal nem egyetlen hosszú fal, hanem egy többé-kevésbé összefüggő óriási (kb. 20 ezer km) falrendszer, amelyet több, mint 2000 éven át, több korszakaszon keresztül építettek és újítottak fel. A ma látható fal nagy része viszont csak az 1300-as és 1700-as évek között készült el a Ming-dinasztia uralkodásához köthetően, a korábbi szakaszok vagy nagyon megrongálódtak az évszázadok során, vagy az újabb szakaszok alapjaiként szolgáltak és felújításra kerültek. Magát a falat védelmi céllal hozták létre, és a pontos helyét úgy választották ki, hogy a domborzat is a védelem részét képezze. Éppen ezért a Nagy Fal sok helyen meredek hegygerincek tetején fut.
Peking közelében több falszakasz is látogatható, melyek közül három van, ami turisták számára is is arűnylag könnyen elérhető. A leghíresebb, legegyszerűbben megközelíthető és legkönnyebben bejárható szakasz a Badaling, ami mindebből kifolyólag a legjobban látogatott is. Hogy elkerüljük a tömeget és hegyeket is lássunk, mi a Pekingtől picit távolabb található Mutianyu szakaszt választottuk, ami a belvárostól nagyjából 1.5 óra egyirányú autóúttal érhető el. Végül a harmadik opció a Simatai szakasz lett volna, ami a legmesszebb van és a legkevésbé van felújítva, de cserébe elvileg sokkal autentikusabb élményt nyújt.
A Mutianyu falszakasznál egy teljes látogatóközpont van kiépítve. Az érkezés egy hatalmas kapun keresztül történik. Innen egy kis "turistafalun" átsétálva először buszra kell szállni, ami 5 perc alatt átviszi az embereket a felvonók aljához, amikkel aztán néhány perc alatt fel lehet jutni a hegytetőn lévő falra. Mindezt a választott belépőjegy függvényében tartalmazza az ár, ami fel-le felvonózással együtt nekünk 20206-ban 200¥ (kb. 9300 Ft) került. A felvonózás nem kötelező, fel is lehet túrázni a falhoz a hegy aljából, de a felvonóból rálátva a "túraútvonal" egy szakaszára megállapítottam, hogy ezúttal kivételesen mind idő, mind energia szempontjából jobb a felvonót választani (meredek és nem jól karbantartott felfelé az út, plusz a falon tett séta önmagában is elég fárasztó).
Egy-két ismerősöm úgy mesélt a Nagy Falról, hogy jó megnézni egyszer, de amúgy csak egy fal - túl sok érdekességet ne várjak tőle. Ez attól függ, ki mit gondol érdekességnek... Ha valaki ott helyben szeretné megismerni a Nagy Fal történetét, esetleg információs táblákra számít, az tényleg csalódni fog, ugyanis nagyjából semmi ilyesmi nincs - ilyen értelemben tényleg csak egy fal. Ha viszont az egészet egy túraként fogja fel az ember, az egyik legjobb pekingi élmény válhat belőle. Kezdjük ott, hogy elképesztően impozáns látvány látni, hogy ameddig a szem ellát, egy óriási fal kacsázik végig a hegyek gerincén, miközben jobbra is és balra is meredek hegyoldalak vannak alattunk. Elképzelni is nehéz, hogy tudtak ilyen terepviszonyok között építkezni, főleg a történelmi időkben! Ráadásul nem csak a kilátás jó, de kifejezetten nagy kihívást is jelent a falon sétálni. Lehet, hogy a séta helyett a túrázás lenne itt a jó szó, mert a lépcsők mennyisége és a lépések magassága már-már egy meredek szintemelkedős túra teljesítményigényével vetekszik. Az általunk bejárt oda-vissza útvonalon egész pontosan 581 m szintemelkedő volt fel és le is mindössze 5 km alatt, ami elég durva! A jó hír viszont, hogy nagyon kevesen sétálnak el két-háromszáz méternél messzebbre a felvonótól, így aki veszi a fáradtságot a lépcsőzésre, hamar tömeg nélküli, csöndesebb szakaszokon fedezheti fel magában a Nagy Falat.
Ha megnézitek a képeimet, látszik, hogy elég borús időjárás jutott nekünk a látogatásunkkor. Először szomorú voltam, mert előtte egész héten 35 fokos napsütés volt, de a falon sétálva rájöttem, hogy ennél jobban nem is járhattunk volna, a Nagy Falon ugyanis semmi árnyék nincsen. A szuper magas páratartalom miatt így borult időben és 25 fokban is megállás nélkül kapkodja az ember a levegőt a lépcsőkön, nemhogy ha még tűz is a nap! Szóval a Nagy Fal látogatásához kötelező felszerelés a fejfedő, bőséges víz, és kényelmes sportcipő (szandálban és papucsban senki nem fog messzire jutni a felvonótól), és hacsak nem egész napos szakadó esőről van szó, még esőnapi programnak is beválalható.
A Mutianyu Nagy Falat körülvevő hegyek egyébként a Yanshan-hegységrendszer részeit képzik, ami a Kína és Mongólia természetes határvidékét jelentő, 1000 km-nél is hosszabb hegyvidék.
Mi magán a falon 2 órát, az egész látogatóközpontban pedig ebéddel együtt kb. 3 és fél órát töltöttünk. A lenti "turistafaluba" visszatérve mindent talál az ember van, amit egy tipikus turista helyhez asszociál: éttermeket, szuveníreseket, és egyéb szolgáltatókat. Az utóbbiak között volt például posta is, ahol nagyon segítőkészek voltak (és beszéltek angolul!) a kiszolgálók, amikor képeslapot szerettem volna küldeni haza Európába, de nem tudtam, hogy címezzem meg a képeslapot (a kínai rendszerben a képeslap tetejére kell írni az irányítószámot). A szuveníresek viszont már kevésbé voltak kedvesek... Árak sehol nincsenek kiírva, mindenről az eladókkal kell alkudozni, akik természetesen jó magas árat mondanak elsőre. Én utálok így szuvenírt venni...
A legnagyobb meglepetés Kínában: az ételek
Akármerre járunk a világban, a barátommal mindig szívesen kóstolunk helyi ételeket és próbálunk ki újdonságokat. Kínába viszont aggódva indultam el, hogy mégis mit fogok kint enni. Úgy képzeltem, hogy minden nagyon fűszeres és/vagy csípős lesz, és muszáj leszek műzli szeleteken élni vagy valami McDonald's-hoz hasonlót keresni...
Legnagyobb meglepetésemre egyáltalán nem így volt, sőt bőven volt miből válogatni úgy is, hogy kerültem a csípős dolgokat. Természetesen valóban vannak nagyon fűszeres és csípős ételeik, de mint megtudtam, a kínai konyhát nem lehet ennyire leegyszerűsíteni. Sőt, egyenesen a kínai konyha a legösszetettebb, amivel az eddigi útjaink során találkoztam. Hihetetlen, mennyi féle alapanyagot használnak, sokszor fel se ismertem se kinézetre, se ízre az egyes hozzávalókat, de a végeredmény mindig egy mennyi ízkombináció volt.
Kína egy hatalmas ország, és minden régiójának megvan a maga sajátságos konyhája. Mint megtudtam, a pekingi konyha - nagy szerencsémre - éppen az egyik legkevésbé csípős, helyette inkább az egyszerűbb, de mindenképpen friss alapanyagok és a különböző textúrák összjátéka kerül itt előtérbe. A helyi gasztronómia fejlődésében nagy szerepe volt annak, hogy Peking már évszázadok óta szolgál Kína fővárosaként, a császári udvar ugyanis ide vonzotta az ország különböző tájairól a legjobb séfek és szakácsokat, akik mindig hozzátettek valami egyedit a pekingi ételekhez.
Az pekingi látogatásunk alatt úgy néztek ki az étkezéseink, hogy reggel a hotelben reggeliztünk, délben a kutatóintézet menzáján ettünk, esténként pedig a vendéglátónk mindig elvitt minket egy-egy kedvenc éttermébe, körbekóstoltatva velünk a kínálat legjobbjait. Mondanom se kell, degeszre ettünk magunkat...
A hotel reggelije egy kínai svédasztalos reggeli volt, csupa olyan dologgal, amiről fogalmunk se volt, hogy micsoda, vagy hogy kellene megenni. Rajtunk kívül talán két-három európai vendéget ha láttunk a hotelben, mindenki más kínai volt, így tőlük próbáltuk ellesni, mit hogyan fogyasszunk el. Aztán a kutatóintézet menzáján már volt segítségünk, a vendéglátónk ugyanis előszeretettel mutogatta, hogy mit érdemes kipróbálunk (és mit kerüljek el, ha nem bírom a csípőset). Az én meglátásom a reggeli és ebéd kapcsán az volt, hogy a legtöbb ételük alig esik át bármilyen feldolgozáson, mielőtt az asztalra kerülne. Ez alatt azt értem, hogy például nem darálják le vagy nem pürésítik az ételeket, így jóformán minden tányérra került hozzávaló egyértelműen beazonosítható az eredeti formájában. Ez alapvetően szuper, de cserébe rengeteg olajat és zsírt használnak a főzéshez, ami egy hét után kezdett sok lenni nekem, akármennyire is finomak voltak az ételek.
Persze az étkezéseink csúcspontja minden este a vacsora volt. Akárhova mentünk, a vacsora menete mindig ugyanaz volt: senki nem kapott saját főételt, hanem minden fogás az asztal közepére került felszolgálásra, ahonnan aztán mindenki szabadon szedett magának a tányérjára. Én megfelelő társaságban imádom ezt a fajta étkezést, mert egyrészt így egy közösségi élmény lesz az étkezés, másrészt így rengeteg kaját ki lehet egyszerre próbálni ahelyett, hogy egy adott ételt kellene választani és azt eszegetni az egész vacsora alatt. Volt, hogy BBQ étterembe mentünk, volt, hogy hotpotozóba, máskor pedig valami olyan helyre, ahol minden étel egyik fő alapanyaga a gomba. Te jó ég, milyen gombák vannak! Némelyikről meg nem mondtam volna, hogy az tényleg gomba...
Egyik este persze megkóstoltuk a híres pekingi kacsát, ami az egyik legnevezetesebb étel Pekingben - és nemcsak turisták eszik, hanem a helyiek is! A pekingi kacsát ropogósra sült bőrrel készítik el, és általában szeletekre vágva tálalják, hogy a csíkokra vágott zöldségekkel egyetemben könnyen felgöngyölhető legyen a papírvékony lepénykékbe. Az édes babpaszta szósszal mennyei volt! Most hogy tudom, milyen elképesztő kínai ételek vannak, idehaza is ki fogok próbálni jónéhányat - na persze, nem a sarki kínai büfékre gondolok :)
Összességében:
Kínai egy szuperkülönleges utazási célpont, főleg ha hosszabb időt rá tud szánni az ember. Annyira más a kultúra és az emberek mentalitása, hogy a leghétköznapibb dolgok, úgymint a metrózás vagy a hotel várójában üldögélés alkalmával is milliónyi apró érdekességet és mozzanatot figyelhet meg az ember, ami számára szokatlan, a helyieknek viszont fel sem tűnik. Amikor éppen el tudtam vonatkoztatni a nagy tömegtől, nagyon élveztem az utazást, imádtam ennyi új ételt kipróbálni, és leginkább egy saját első benyomást formálni egy ennyire kontrasztos megítélésű országról. Csak remélni tudom, hogy lesz még alkalmam Kínába utazni, és esetleg a vidéki részeket is meglátogatni.
Tippek a Kínába való utazáshoz:
- Beutazás: Magyar útlevéllel vízum nélkül be lehet Kínába utazni, feltéve, hogy az ott tartózkodás ideje nem haladja meg a 3 hónapot. Semmilyen egyéb előzetes regisztráció sem szükséges, a reptéren kell nyilatkozni egy automatánál, hogy milyen céllal érkeztél, és már nyomtatják is a határellenőrzésig megtartandó QR-kódot.
- Mobilinternet: A Telekomnál én 6000 Ft körül tudtam egy hétig felhasználható 5 Gb mobilnetet vásárolni Kínába. Mivel a fizetéssel egyidőben aktiválódik is a net, ügyes akartam lenni, és úgy gondoltam, majd leszállás után a reptéren aktiválom a netet, hogy az egész kint létem alatt kitartson. Sajnos viszont a reptéren nem tudtam használni a wifit, internetkapcsolat nélkül viszont nem tudtam a mobilnetet se aktiválni egészen addig, amíg a hotelbe nem értem. Ha egyedül lettem volna, eléggé megszívom ezt, úgyhogy érdemes még idehaza, indulás előtt aktiválni a netet, hogy ne legyen gond.
- Fizetési módok: Kínában mindenhol, egész elképesztő módon még a piacos néniknél is mobiltelefonos appon keresztül (QR-kóddal) lehet fizetni, készpénzt pedig egyáltalán nem használnak. Amennyire én tudom, hivatalosan el kellene fogadni a készppénzt is, mint fizetőeszközt, de a gyakorlatban senkit nem láttam készpénzzel fizetni a boltokban és éttermekben, a piaci árusoknál pedig egyenesen nem volt készpénz, így visszaadni se tudtak volna. A mobilinternethez hasonlóan még otthon érdemes letölteni a WeChat és AliPay alkalmazásokat, és felsetupolni a bankkártyás fizetést. Ma már külföldi bankkártyát is össze lehet kapcsolni ezekkel az appokkal, de sajnos tapasztalatból mondom, hogy nem egy egyszerű folyamat, ráadásul az útlevelet is muszűj beszkenneltetni az appokkal...
- Tájékozódás: A fent említett két alkalmazás nemcsak a fizetéshez szükséges, de minden mást is ezeken keresztül lehet intézni. A Google termékek, úgy mint a Google Maps egyáltalán nem érhető el Kína területéről (bár hazai mobilnetet vagy VPN-t használva elérhető, de akkor se lehet útvonalat tervezni vele), helyette saját térképes appjuk van erre. Továbbá taxit (DiDiCar) is ezen belül lehet hívni.
- Közlekedés: Ha már szóba jött a taxi, Pekingben a taxi viszonylag olcsó, gyors és kényelmes módja a közlekedésnek. Elkerülve a többszöri átszállást, még a Peking belvárosától nagyjából 1.5 egyirányú órányi autóútra lévő Nagy Falhoz is taxival mentünk, amiért oda-vissza kb. 30 eurót (12000 Ft) fizettünk. A belvároson belül metrózni is lehet, azt egyszer próbáltuk, iszonyat sokan voltak rajta, de a metrójegy szinte ingyen volt (3¥ = 140 Ft az alapár 6 km távolságig, 32 km-ig 6¥, utána 20 km-enként +1¥).
- Mutianyu belépőjegy: Igaz, nem szükséges előre online megvenni a jegyet, elég a bejáratnál lévő automatákból, mégis muszáj előre kitalálni, hogy pontosan mennyit, milyen irányba haladva szeretnénk sétálni a falon, mert a jegyet annak függvényében kell megvenni, hogy pontosan melyik felvonó(k)at, esetleg lefelé a bobot szeretnénk igénybe venni. Nekünk például egy olyan jegyet sikerült vennünk, ami csak ugyanarra a felvonóra volt érvényes fel-le, így muszáj volt visszasétálnunk a kiindulási pontunkra a logikusabb másik felvonótól. Ez azért van így, mert a két felvonót és a bobot külön cég működteti, és nincs egységesítve a teljes látogatóközponti infrastruktúra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése