Tudtátok, hogy van a közelünkben egy olyan ultrahosszú túraútvonal, ami több ezer km-en át kanyarog az Alpok vonulatai között, miközben 8 országot is keresztez? Ez a Via Alpina - mondhatni, a magyar Kéktúra alpi megfelelője. Idén a nyár elején a fejembe vettem, hogy én is nekivágok ennek a túrának. Na persze nem a teljes útvonalnak, mert azt nagyjából 6-7 hónap lenne végiggyalogolni, hanem csak egy szakaszának. Így kezdtem el keresztülgyalogolni Svájcot a 390 km hosszú zöld Via Alpinát követve.
Mi az a Via Alpina?
Tágabb értelemben a Via Alpina az egész Alpok hegységrendszert behálózó, több ezer km hosszú túraútvonal-hálózat, ami 5 nagyobb túraútvonalat foglal magába és 8 különböző országot, úgy mint Szlovéniát, Ausztriát, Németországot, Lichtensteint, Svájcot, Olaszországot, Franciaországot és Monacot keresztez. A Via Alpina alapvetően egy trekking útvonal, vagyis speciális hegymászó felszerelés nélkül, két lábon gyalogolva teljesíthető, bár ez nyilván csak a nyári szezonban igaz, amikor nincsen hó.
Ha valaki csak annyit mond, hogy a Via Alpinán gyalogol, az a különböző útvonal-variációk közül általában a Trieszt-Innsbruck-Vadúz-Grindelwald-Martigny-Monaco településeket megközelítő piros színű Via Alpinára gondol. Ez után a második legkedveltebb variációja a zöld Via Alpina, ami a svájci Alpokon halad keresztül. Országos szinten ez a svájci 1-es számú fő túraútvonalnak felel meg, ami korábban Alpine Pass Route néven volt ismert, mielőtt beintegrálták volna a Via Alpina hálózatába. A svájci Via Alpina a keleti határnál lévő Sargans-ban (illetve Vadúzban, ha a lichtensteini szakaszt is ide számoljuk) indul, és a nyugati oldalon Montreux városáig tart. A körülbelül 390 km hosszúságú úton mintegy 25 ezer méter szintemelkedő és összesen 14 alpi hágóátkelés vár a túra teljesítőire.
Hasznos infók a svájci Via Alpináról:
A túraútvonal megközelítése:
Kelet felől haladva az osztrák-svájci határnál lévő Sargans városából lehet a legkönnyebben elindulni. A Via Alpina útvonala közvetlenül elhalad a sargansi vasútállomásnál, ahova Zürichbe és Ausztria irányába is napi többször van vasúti összeköttetés. Magyarországról érkezve a legegyszerűbben a Budapest-Zürich között közlekedő közvetlen vonattal lehet megközelíteni a túraútvonalat, ami Sargansban is megáll, így ez egy elég költséghatékony és környezetbarát megoldás a kijutásra.
Hivatalosan a svájci Via Alpinának a részét képzi a Lichtenstein fővárosából, Vadúzból induló és Sargansba érkező szakasz is. Sargansból fél óra alatt lehet busszal Vadúzba átjutni, így aki szeretne, innen is el tud indulni, és be tud iktatni egy vadúzi városnézést is, mielőtt ténylegesen belevetné magát a távoli alpi régiókba.
Sátorral vagy szállásfoglalással?
Én kifejezetten a sátrazás híve vagyok, de a svájci Via Alpina esetében elég körülményes a sátrazás. Az ország keleti részében, ahol eddig jártam, ritka a hivatalos kemping közvetlenül az útvonal mentén, és sok esetben akár több mint 1 órát is kell egy irányba tömegközlekedni, ha a szakasz vég- és kezdőpontokról el akarunk jutni a legközelebbi kempingszállásra. Kibírható persze, ha valaki mindenképpen ezt szeretné csinálni, de érdemes az időköltség mellett az igencsak drága helyi közlekedés költségeit is, amikor szálláshelyet választunk, mert az útiköltséggel együtt simán lehet, hogy összességében olcsóbban lehet szállást találni közvetlenül az útvonal mentén, mint egy távoli kempingben.
A vadkempingezés Svájcban a nemzeti parkok és védett területek kivételével is csak fahatár felett, a vadkempingezési etikett betartása (leave no trace, sátorállítás naplementekor, és sátorbontás napkeltekor) mellett engedélyezett. Ez nagyjából 2500 m tengerszint feletti magasságban kezdődik. Mivel a Via Alpina útvonalának nagy része ez alatt megy, vagy beleesik a tiltott zónákba, hivatalosan nem lehet vadkempingezni. Ennek ellenére, amennyire én tudom, ha diszkréten csinálod, akkor a helyiek és a hatóságok is tolerálják a vadkempinget a Via Alpina mentén. Ugyanakkor, ha mégis megbüntetnek, nagyon magas bírságra lehet számítani, úgyhogy mindenki a maga belátása szerint cselekedjen.
Szállások viszont bőven vannak a Via Alpinán. Főszezonban, főleg a népszerű svájci kirándulópontok környékén érdemes jóval előre foglalni, mert rengeteg a turista.
Időjárási viszonyok:
A Via Alpinán végig magashegyi időjárási viszonyok vannak, tehát nagyon változékony időjárásra kell számítani. Júniusban még sokszor hó van a hágókban és magasabb útszakaszokon, ezért aki ettől tart, vagy nincs rá felkészülve, annak a júliusi és augusztusi hónapok lehetnek a legjobb választás a túrázásra. Ilyenkor leginkább a délutáni villámlással és heves jégesőkkel járó zivataroktól lehet tartani, de az időjárás előrejelzés folyamatos követése és a kora reggeli indulás segíthet megelőzni a veszélyes szituációk kialakulását (például hogy a menedék nélküli hágóban érjen utol a zivatar). Még szeptemberben is jó idő szokott lenni, de minél később vagyunk az őszi időszakban, annál nagyobb esélye van a havazásnak.
Hasznos weboldalak és applikációk:
Svájc híresen jó az pontos információszolgáltatásról. A Switzerland Mobility nevű telefonos és webes appon például nemcsak hogy elérhető ingyenesen a teljes országos turistatérkép digitálisan, hanem naprakészen mutatja az aktuális információkat az útvonalak állapotáról és játhatóságáról, így tehát a Switzerland Mobility-t figyelve rögtön láthatjuk, ha a Via Alpina valamelyik szakaszán lezárások vagy terelések vannak. Hasonlóképpen, aki szeretné tudni, hogy éppen milyen kőzetegyüttesen vezet keresztül az útja, az használhatja az ingyenesen elérhető geológiai tékrépeket a SwissTOPO weboldalán.
A WhiteRisk nevű weboldal szeptembertól június végéig bezáróan mutatja az aktuálisan becsült hóvastagságot az ország területén (a Snow Maps menüpont alatt keressétek). Ez nagyon hasznos lehet, ha a szezon elején vagy végén túráznátok Svájcban, akár a Via Alpinán, akár másutt, mert így látható előre, ha még/már hó van az út egy részén (a Via Alpinán ez kifejezetten fontos a hágók környékén). Időjárás előrejelzés figyelésére pedig a MeteoSchweiz oldalát javaslom.
Az útvonal követhetősége:
Svájcban általánosan is igaz az, hogy nagyon jól ki vannak jelölve a turistautak. Ez a Via Alpinán sincs másként. Elviekben az is elég, ha végig csak a zöld 1-es számú négyzet jelzést vagy a Via Alpina feliratot követi az ember, de a fő tájékozódási pontok (települések, hágók) földrajzi nevének ismeretében az útjelző táblák a becsült teljesítési időre vonatkozó információval is szolgálnak. Mindennek ellenére javaslom, hogy legyen nálatok egy papír alapú térkép, mert bármikor lehetnek útlezárások (például omlásveszély miatt), térerő pedig sokszor nincs (főleg az árnyékos völgyekben és kieső hágókban).
____________________ . ____________________
Via Alpina túrabeszámoló:
1. szakasz: Sargans - Weisstannen
16.1 km - Szintemelkedő: 814 m 
- 293 m 
2025. májusának utolsó napjaiban indultam el a svájci Via Alpinán. Ez az első szakasz a Rajna-völgyében fekvő Sargansból erdei kaptatókon keresztül vezeti fel a túrázókat Weisstannenbe, a Glarus Alpok kapujába. A Weisstannental ezen alsó része még aránylag sűrűn lakott, így szinte végig hallottam a kolompoló tehenek vagy épp a mezőgazdasági gépek hangait visszhangozni a völgyben. Kilátás szempontjából még nem túl izgalmas ez a szakasz, de több szép kis vízesés mellett is elhalad az út.
2. szakasz: Weisstannen - Elm
22.9 km - Szintemelkedő: 1285 m - 1276 m
A második szakasz két érdekességgel szolgál. Egyrészt ezen a szakaszon van a Via Alpina első hágóátkelése a 2223 m magas Foopass-on keresztül. Weisstannenből 16 km-en keresztül végig emelkedett az út, és az első pár km-t leszámítva gyakorlatilag semmi árnyék nem volt, ami megnehezítette a "mászást". A kilátás persze kárpótolt a kellemetlenségért, főleg miután elértem a fahatárt, és egyre jobb dolgok rajzolódtak ki a hegyoldalakon. És ezzel el is érkeztünk a szakasz másik érdekességéhez: a Glarus-rátolódáshoz.
Kb. 200 méter szinttel a Foopass alatt lehet először megpillantani a lenti képeken lévő hegyet, amit jól láthatóan két különböző, éles határvonallal elválasztott kőzetcsoport épít fel. A geológia egyik alapelve az egymásra rakódás elve, miszerint az egyes rétegek normál esetben úgy helyezkednek el egymás felett, hogy az idősebb, korábban lerakódott üledékek vannak alul, és felfelé egyre később képződött, tehát fiatalabb üledékeket találhatunk. A Foopass melletti hegy esetében viszont, amikor a geológusok meghatározták a két kőzetcsoport korát, azt tapasztalták, hogy míg az alsó világosszürke mészkő 100-150 millió éves, addig a felette lévő lilás színű homokkő 250-300 millió éves, tehát felül vannak az idősebb kőzetek. Ami azt illeti, a Glarus Alpok más részeire is kiterjeszthető ez a megfigyelés, hogy a hegyeket átszeli egy közel vízszintes vonal (felület), ami alul fiatalabb (akár 35-50 millió éves), felül idősebb kőzeteket választ el egymástól.
A jelenség sokáig nagy fejtörést okozott az geológusok számára, mígnem a 19. század végén svájci és francia alpi geológusok jöttek rá, hogy a két képződmény közötti választóvonal egy hatalmas elvetésű rátolódás, az úgynevezett Glarus-rátolódás, ami az Alpok hegységrendszerének kialakulásakor egymás felé tolt kőzetegységeket, átrendezve így az eredeti rétegtani sorrendet. Az, hogy a Glarus-rátolódás mentén több százmillió évvel eltérő korú kőzetek kerültek érintkezésbe, azt sejteti, hogy nagyon nagy lehetett az áttolódás mértéke - becslések szerint kb. 30-50 km távolságot "utazhatott" a lévő lilás homokkő a fiatalabb üledékes kőzetek felett. A Glarus-rátolódás megfigyelése és megértése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az úttörő alpi geológusok felismerjék, hogy az akkori nézetekkel ellentétben az Alpok - és más hegységrendszerek - szerkezete nem magyarázható meg kizárólag gyűrődésekkel (redőkkel), hanem a Glarus-rátolódáshoz hasonló áttolódásokra is szükség van, amik több km távolságokba tudták mozgatni a kőzetegységeket (úgynevezett takarókat).
A Glarus-rátolódás egy ikonikus földtani látnivaló, amit már évek óta szerettem volna látni, és valóban döbbenetes, milyen éles vonalként jelenik meg a rátolódás a hegyoldalakban. Amennyire én tudom, a Via Alpina nem visz közvetlenül a rátolódáshoz, de a Foopass-hoz vezető út mentén szép nyírásjelző szerkezeteket lehet látni a kőzetekben, amelyek az áttolódott idősebb kőzeket mozgásirányát tükrözik. Az egész 2. szakasz teli volt földtani érdekességekkel, a túra végét pedig két látványos vízesés zárta le Elm előtt.
3. szakasz: Elm - Linthal
24.0 km - Szintemelkedő: 1507 m - 1837 m
Földtani szempontból az Elm és Linthal közötti szakasz a 2. szakasz közvetlen folytatása, ugyanis továbbra is a Glarus-rátolódás és a hozzá kapcsolódó szerkezetek követik végig az utunkat. Elmből egészen a Richetlipass-ig szinte végig egyetlen hosszú emelkedőn vezet az utunk, de szerencsére csak az eleje és a vége az igazán meredek. Ahogy felérünk 1500 m környékére, a kezdeti meredek szerpentin tetejéről már látszik a szakasz első látnivalója, a már ismert Glarus-rátolódás alatt kialakult Martinsloch. Ez egy természetes sziklakivágat, ami arról lett híres, hogy évente kétszer, márciusban és szeptemberben elvileg a felkelő nap pont átvilágít a lyukon, közvetlenül megvilágítva így a sziklák alatt elterülő Elm városának templomtornyát.
Ahogy magunk mögött hagyjuk Elm városát, egyre elszigeteltebb vidékre sétálunk. A hágó előtt az utolsó civilizációhoz köthető létesítmény az Obererbs vendélglő, ahol be lehet ülni egy italra vagy gyors ebédre (napi néhány alkalommal busz összeköttetés is van innen vissza Wichlen és Elm irányába), felkészülve így a soron következő meredek kapaszkodóra. Innentől viszont csöndes, érintetlen tájon haladunk tovább. Vagyis csöndes, ha éppen nincs tűzparancs, a Glarus Alpok ezen részén gyakran gyakorlatozik ugyanis a svájci hadsereg, és bár maga a túraútvonal nem esik a lőterületbe, annak a szélén halad el, érdemes azért előre megnézni az éppen aktuális útvonalinfókat (a Switzerland Mobility applikációban például mindig elérhetők az aktuális lezárások és figyelmeztetések).
A 2261 m magasságban fekvő Richetlipass előtt újabb csodás panorámában lehet részünk a Glarus-rátolódás irányába. Hihetetlen, mennyire látványos ez a rátolódás!
Összeszorított fogakkal leküzdve az utolsó 100 m szintemelkedőt is végül felértem a hágóba. Legnagyobb meglepetésemre azonban a hágóból lefelé vezető út a felfelénél is nehezebb, főleg a felső részen. A turistaút itt elég keskeny és kilométereken át kőzettörmelékes, ami egyérszt terepfutóban a talpamnak se volt kellemes, másrészt a térdemet is rendesen próbára tette így az összesen 1800 m ereszkedés. Ráadásul egy-két szebb redőt (gyűrődés a kőzetekben) leszámítva nincs is túl sok látnivaló lefelé, bár úgyis csak a lába elé néz ilyenkor az ember.
A harmadik szakasz végpontja Linthal, egy viszonylag nagyobb város a környéken bolttal és rendszeres vonatos összeköttetéssel a a Walensee, Zürich és Sargans irányába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése